Vízügyi Közlemények, 1976 (58. évfolyam)

1. füzet - Lorberer Árpád: Salgótarján vízellátásával kapcsolatos hidrogeológiai és vízkészlet-gazdálkodási vizsgálatok

Salgótarján vízellátásával kapcsolatos vizsgálatai 91 Az ilyen kettős porozitású tárolókőzetek működésmódja igen összetett: míg az egyes „porózus fészkek"-ben legtöbbször csak lamináris szivárgás játszódik le, addig a nagyobb (több milliméteres) résekben — megfelelő hidraulikus gradiens esetén — turbulens vízmozgás is felléphet. Az egyes mélyfúrású kutak vízadó képessége, üzemi vízszintje és utánpótlódása is eltérő lehet aszerint, hogy nagyobb nyitott kőzethasadékot, kisebb repedésekkel átszőtt finomszemcsés homokkövet vagy esetleg durva szemű homoklencsét csapolnak meg. A területen a kúttelepítéseknél a homokkőösszletnek ezeket a sajátosságait nem vették figyelembe — legtöbbször nem is ismerték fel, kizárólag a fúrási mélység és a vezetéképítési, fenntartási stb. költségek csökkentésére és a kitermelhető vízmennyiség növelésére törekedtek. Ezt azzal kívánták elérni, hogy a kutakat általában a belterületen, illetve a város közelében, a felhasználó üzem területén létesítették és az észlelt vagy feltételezett „homokosodási szintek" közül mind többet igyekeztek bekapcsolni. A kutak szerkezeti kialakítása tehát leginkább az alföldi felsőpannon homoklencsék „többtelepes" rendszerű hévízkútjaihoz hasonlít, mélységük azonban ritkán haladja meg a 400 métert, a megcsapolt szintek között pedig nem kizárólag a kút csövezése biztosítja a nyomáskiegyenlítést. A homokkőösszlet hidrodinamikai egységére a legfontosabb bizonyítékokat Vitális S. 1939—40. évi adatai és a Vízkutató és Fúró Vállalat 1960—69. évi vizsgálatai szolgáltatták. Az öblösüveggyári, gőzfürdői, „vízválasztói", ill. az ún. „mátraszelei" vízműkutak fúrásakor és egyes kútfelújítások alkalmával ugyanis több különböző porózus szintet önállóan is kipróbáltak. Az egyes rétegvizsgálatok során észlelt nyugalmi vízszintek egy-egy kúton belül a helyi piezometrikus gradiens függőleges komponensének megfelelő szabályos változást mutatnak: a kiemelt homokkőrögök esetében lefelé haladva csökkennek, a miocén üledékkel fedett tektonikai árkokban pedig növekednek. A különböző mélységből származó vizek között nem mutatkozott lényeges minőségi eltérés. A területen csak 1957 óta alkalmazták elterjedtebben a részletes fúrásgeofizikai vizsgálatokat a porózus szintek és hasadékok kimutatására, korábban gyakran előfordult, hogy a szűrőcsövet nem a kőzettanilag megfelelő helyre építették be. Kőzetrepesztéses eljárásokat mindeddig nem alkalmaztak, mert még jelenleg is elsősorban porózus tömegnek tekintik a vízadó összletet. A glaukonitos homokkövet vízbeszerzési szempontból közepes, illetve a DK-i területrészen (Nemti—Mátranovák környékén) gyenge víztárolónak lehet tekin- • leni a mélyfúrású kutak adatai alapján. Az összlet nyugalmi vízszintje általában a terepszint alatt marad. Az egyes kutakból — többnyire igen mély üzemi szintek mellett — 50—200 l/perc hozamot termelnek. Zavartalan körülmények között az oligocén összletben tározott víz minősége mind vegyileg, mind pedig bakteriológiáikig ivásra alkalmas: alacsony, illetve közepes keménységű, helyenként kissé szénsavas, vascsőre gyakran agresszív, a kitermelt víz hőfoka 12—18 °C között változik. A kutak tervezésénél és kitűzésénél azt az általánosan elterjedt felfogást vették alapul, hogy „a tektonikai árkok és bércek olyan kisebb vízföldtani egységeket alkotnak, amelyeknek nyomásállapota, nyugalmi vízszintje és utánpótlódása, sőt vízminősége is egymástól független és a különböző szerkezeti egységekbe telepített kutak működés közben egymást nem befolyásolják". A közfelfogás tehát a területen valamenynyi fő szerkezeti vonalnak vízzáró, illetve vízduzzasztó szerepet tulajdonított és az utánpótlódás hiányával törekedett megmagyarázni a területen bekövetkezett hozamcsökkenéseket és vízszintsüllyedéseket.