Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

KÖNYVISMERTETÉS SCHULTZ G. A.: VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁROZÓK TERVEZÉSE Vízügyi Műszaki-Gazdasági Tájékoztató sorozat' 65. sz. B/5, 312 lap, 68 ábra, 17 táblázat, 178 irodaim

1 hivatkozás. VIZDOK, Budapest, 1975. Közismert tény, hogy az emberi társadalom vízkészlet iránti igényei napjainkban is, s várhatóan a jövőben is, rohamosan nőnek. A növekvő igények kielégítését a társadalmi célokra hasznosítható vízkészletek növelésével lehet biztosítani. A növelés leghatékonyabb módjai: — a természetben előforduló vízkészletek térbeli és időbeli eloszlásának módosítása a társadalmi igényeknek megfelelően (vagyis vízátvezetések és tározások létesítése), — a vízkészletek minőségének hatékony védelme, — új, eddig hasznosított vízkészletek (pl. tengervíz) bevonása az emberi hasznosításba. Az első csoportba tartozó víztározók azonban nemcsak a vízkészletnövelésnek, hanem árvízvédekezésnek és az emberi környezet céltudatos fejlesztésének is hatékony eszközei lehetnek. A napjainkban épülő tározók többségének egyik fontos sajátossága, hogy többcélúak, vagyis különböző jellegű — részben egymással ellentétes — társadalmi igények egviclejű kielégítését célozzák. A tározók, tározórendszerek tömeges létesítésének s az ezzel járó tetemes beruházási költségeknek velejárója a méretezésükre, illetve tervezésükre szolgáló módszerek iránt megnövekedett igény. Ezzel magyarázható, hogy különösen az utóbbi 10—15 évben világszerte hatalmas lendületet vett a tározók optimális méreteinek és üzemrendjének meghatározására szolgáló eljárások kidolgozása. Az ezt célzó kutatások eredményeiről beszámoló szakcikkek, kongresszusi dolgozatok sokasága szinte áttekinthetetlen, nemcsak az eredményeket hasznosítani kívánó tervezőmérnökök, hanem sokszor még a kérdéscsoporttal hivatásszerűen foglalkozó kutatók és egyetemi oktatók számára is. iMindenesetre, szerte a világon már eddig is számos gyakorlati tározóterv készült ezeknek az új eljárásoknak az alkalmazásával. Némileg mégis meglepő, hogy ezek az eljárások, amelyeknek egy része bizonyíthatóan jobb a hagyományos módszereknél, még mindig nem terjedtek el általánosan a tervezésben. Énnek oka jórészt az a fáziseltolódás, amely a kutatási eredmények kidolgozásának és gyakorlati alkalmazásának időpontja között elkerülhetetlenül fellép. E fáziseltolódásnak lényegében két oka van. Az egyik az a kritikus bizalmatlanság, amellyel a tervező, sokszor indokolatlan, minden újonnan kidolgozott eljárásra néz. Másik oka az információáramlás megszakadása, ami úgy jelentkezik, hogy a meglevő ismeretanyaghoz nem a gyakorlat számára emészthető formában lehet hozzáférni. Schultz úttörő jelentőségű művének célja éppen az, hogy az információáramlásnak ezt a folytonossági hiányát legalább részben pótolja, illetve hidat verjen a kutatási eredmények és a tervezési gyakorlat között nyitott szakadék fölé. E cél elérése érdekében mindenekelőtt kritikusan át kellett válogatnia a tározótervezéssel foglalkozó rengeteg szakirodalmi közleményt, majd az ismertetés számára ki kellett válogatnia azokat a módszereket, amelyek alkalmazása, a tapasztalatok alapján, máris ajánlható. A különböző vízgazgálkodási tározótervezési eljárások különböző tudományágakon alapulnak. Ezért, elméleti eredetük szerint, négy fő fejezetben tárgyalja őket: 1. determinisztikus tározóelmélet, 2. sztochasztikus tározóelmélet, 3. analitikus optimális eljárások, 3. szimulációs eljárások. A különböző módszerek egymáshoz való viszonyával és kombinációikkal külön fejezetben foglalkozik.