Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

118 Kálmán M. és Szalay-Marzsó A. pontjából a csúcs vízigény figyelembevétele, mert 7 — 8 hónapig kisebb fajlagos vízmennyiséggel esetleg két termés is betakarítható és a legnagyobb vízigény hónapjaiban végezve az aratás, a talajmunkák és a vetések zömét, a vízigények csökkenthetők. Szükség esetén ebben az időszakban kis vízigényű növények termesztésével, vagy az öntözött terület csökkentésével is redukálható a vízigény (I. táblázat). Ugyanilyen meggondolások alapján a tározott vizek (felszíni, vagy felszín alatti) gazdaságosabb felhasználása is gondosan mérlegelendő. A fenti gondolatmenet természetesen csak szárazfödi, vagy kertészeti vetésforgó esetén érvényes. Évelő növények (ültetvények) esetében más meggondolások lépnek előtérbe, de a növényi vízigény változásainak gondos tanulmányozása az év különböző szakaiban igen hasznos eredményeket adhat ez esetben is. Rizs, vagy cukornád öntözése szintén más megfontolásokat igényel, de éppen nagy vízigényük miatt sivatagi éghajlat alatt ritkán kerülnek termesztésre, mert ezeken a helyeken a termő vagy termővé tehető föld rendszerint lényegesen több, mint az öntözésre felhasználható víz. A tervezésnek, potosabban a vízigény meghatározásnak ez a fázisa azonban elképzelhetetlen az egyes növényfajták vetési és betakarítási időponttól függő, sajátos vízigényének ismerete nélkül. E vízigények meghatározása rendszerint kísérleti telepen, közvetlen mérésekkel történhet csak. Úttörő jelentőségű és viszonylag gyorsan, megbízható adatot adó módszer a VITUKI (dr. Balogh J.) által kialakítoLl tényleges evapotranspirációt mérő berendezések alkalmazása (részletesen lásd [7]), illetve a Magyarországon kapott összefüggések adaptálása más éghajlatú területekre is (pl. Jemen). Természetesen az adaptált egyenletek, elsősorban akkor (az évnek abban a szakában) adtak igen jól használható vízigényeket, amikor az éghajlati tényezők nem tértek el durván a meghatározás időtartamaiban fennálló magyarországi értékektől. Meg kell jegyeznünk, hogy a FAO ugyancsak javasolt a Közel-Keletre alkalmazható mérőállomást, mely csak annyiban tér el a VITUKI berendezésétől, hogy a tenyészkád mérete 4x4x2 m és négy kád van egy mérőaknához kapcsolva. Ezeknek a méreteknek a hátránya, hogy vízzáróbb talajok esetében az átszívárgás igen lassúvá válhat, gyakorlatilag mérni sem lehet és az egész berendezés használhatósága kétséges lesz. Viszont nagyobb tenyészterületű és mélyebb gyökérzetű növények mérésére is alkalmas, jobb vízvezető képességű talajokon. 2. Az öntözési móil megválasztása A legősibb és jóformán minden fejlődő országban alkalmazott öntözési mód az árasztás. Ennek számos változata terjedt el a terepviszonyoktól és a talajtól függően. Meglevő berendezések esetében gyakran indokolt megtartása vízpazarló és a talajvizet tápláló volta ellenére is. Ha a vízforrás torrens (wadi) jellegű, az árhullámok gyors és teljes kivezetése nagyméretű csatornákat, magas gátas kalitkákat és az egyes kalitkákból a másikba gravitációs átvezetési lehetőséget igényel. Az alkalmazott vízadagok nagyok (300 — 800 mm), a mélybeszívárgási veszteség nagy (20 — 80%), gyakran a párolgási veszteség sem elhanyagolható. Viszont más módszer alkalmazásával nem volna lehetőség a néhány óra alatt lezúduló, legfeljebb néhány órával előre jelezhető árhullámok gyors szétosztására és jobb kihasználására. A módszer emellett különösebb szaktudást nem igényel és a berendezések szükség esetén úgyszólván teljesen helyi anyagokból is megépíthetők. Az ilyen jellegű, gyakran évszázados berendezések korszerűsítése, gépi művelésre való alkalmassá tétele igen sokszor állítja nehezen megoldható feladat elé a tervezőt és kivitelezőt egyaránt. Ennek érzékeltetésére mutatjuk be a 2. ábrán látható helyszínrajzot a Wadi Zabid (Észak-Jemen) környékéről és a 3. ábrán látható képet, mely a feliszapolódott, 0,3 — 1,0 ha nagyságú kalitkák gátjainak évtizedeken át végzett folytonos emeléséből származó, 1 — 3 m-es tereplépcsők magasságkülönbségét mutatja. Kisebb kalitkákkal és alacsonyabb gátak segítségével végzett, kisebb adagú (180—220 mm) öntözés még állandó vízhozamú vízforrás esetében is indokolt lehet ha nincs mód a gépi munka, vagy a jobb teljesítményű állati erő alkalmazására.