Vízügyi Közlemények, 1975 (57. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

A Dráva-völgy árvédelmének története 105 Ugyanakkor a folyó horvátországi jobb partján is hasonlóan kiépültek a gátak, Bernjétől (Gyékényessel szemben) Eszékig. A legnagyobb ismert árvíz 1 Jt27. év nyarán vonult le a Dráván. Az árvíz a védtöltés felső szakaszán Drávagárdonynál meghágta és átszakította a töltést, egyesülve a Mecsekről lezúduló vadvizekkel az egész Dráva-lapályt úgyszólván a dombok lábáig elöntötte. Az elöntés határait Balogh Sándor az eszéki Folyammérnöki hivatal egykori főnöke által az 1887. évben hitelesített átnézetes helyszínrajz is feltünteti (2. ábra). Fontos adatokat tartalmaz az elöntés határaira vonatkozóan az 1842 — 46. években Vaulhier Lipót által végzett drávai felmérés helyszínrajza, amely a l'olyó mindkét partjára kiterjed. Adataira való hivatkozást találhatunk a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízikönyv- és Tervtárában őrzött számos térképen is. Eszerint az árvíz Zákánynál kilépett és magyar oldalon Gyékényes községet is elöntötte, határvonala északon a dombok lábánál húzódott, lefelé az alacsonyabb berkeket végig elborította. E kiöntés ellen építették meg horvát területen a Zákánytól Gotalovóig húzódó töltést az 1828. évben, mely ma is fennáll. Barcsnál az árvíz az akkor még kiépítetlen újtelepet, a mai vasútállomás környékét és az egész Zimonya-berket elöntötte. Sőt a feljebb fekvő Bolho község is víz alá került; az árvíz egészen Babocsa község belsőségei alá hatolt. Lejebb az ár Drávatamásitól K-re lépett ki és Potony község belsőségét kikerülve, nagyjából az út irányát követve Bogdása község alacsonyabb belsőségeit is elöntötte. Innen az árvíz további útját a Korcsina-Körcsönye érvonulat szabta meg, melyen keresztül a Gyöngyös, Almás, Feketevíz árterületével kapcsolódott. Végül az árvíz a széles Dráva-lapályon keresztülfolyva Dárdánál kereseti utat vissza a mederbe. Baranya vármegye 1827. évi szeptember havi közgyűlési jegyzőkönyvéhez csatolt jelentésben Mitterbach főbíró számol be arról, hogy „A Dráva vizének kiáradása 18 helység határában összesen 1837 és fél öl (3,5 km) hosszú töltésszakadást okozott". A töltésszakadások helyreállításához megyei segítséget kértek, és az 1827. évi október havi jelentés szerint „csak 1828. évre fejeződhet be". A Drávavölgy állapotát jól jellemzi az 1828-ból a megyei levéltárban őrzött „Conscriptio Begnicolaris", mely így ír Kákicsról: „A földnek alig egyharmada vethető el . . . Az Istvándiból és Szentmihályfalváról lefutó Gyöngyös a Szigetről folyó Almás az Ókorral egyesülve, a Szentlőrincről jövő Bodocs mind a Drávába ömlik, a partok alacsonysága miatt az egész területet elárasztja s ezek hóolvadások idején a Dráva vizétől megduzzasztva kilépnek medreikből... s a magasabb helyeket fenyegetik . . Az árvíz pusztító hatására fokozottabban előtérbe került a Dráva elfajult kanyarjainak átmetszése. A Dráva szabályozásával kapcsolatban kiküldött királyi biztos: Skertecz József császári és királyi kamarás már 1827 októberében Pécsre rendelte a „magyar választmányt" a „drávai elfajult kanyarulatok helyszíni szemléje" ügyében. Az 1827. év novemberében a drávai kanyarulatok rendbehozása végett Sellyén tarott királyi „kommissio" tanácskozásain megállapodtak, hogy 1828 márciusában kezdődjék a munka; az fél millió napszámot igényel és ezért segítséget szavaznak meg. A szükséges összeget a só árának felemelésével biztosítják. Megállapítják, hogy az átmetszésekből a hajózásnak is haszna van. Az 1833. évben felállított Császári és Királyi Drávaszabályozási Bizottság a Dráva szabályozását — az akkor divatos elvek szerint — átmetszésekkel kívánta megoldani. A murai torkolat alatt a Dunába való bevezetésig 4 egyenes szakaszt terveztek. Egy az 1838. évi állapotokat feltüntető, Koczián József áll. földmérő által szerkesztett ormánysági térkép a vezérárkokat már a zalátai Zehi-pusztától Dázsony-pusztáig összefüggő átvágás-sorozattal ábrázolja, melynek vonalazása csaknem egyenes. Drávapalkonyánál az így felszabadult Dráva mederben ma már a Fekete-víz folyik. A munka terjedelmére jellemző, hogy 1832 szeptemberében 9600 főt vonultattak fel az I —

К átvágás végrehajtására, a meglevők kijavítására. Mindezek a nagy erőfeszítések azonban egységes terv és megfelelő szabályozási koncepció hiányában nem vezethettek eredményre. A lefolyt árvízi katasztrófa hatására természetesen megindultak a töltéshelyreállítási munkák is. 18i(>. évben jeges árvíz folyt le, mely a töltéseket több helyen megrongálta. A Fekete-víz torkolatba behatoló és megtorlódott jég a partot és a töltést meg-