Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

RÖVIDEBB TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK, BESZÁMOLÓK Rovatvezető: DR. STAROSOLSZKY ÖDÖN A VELENCEI-TÓ HIDROLÓGIAI JELLEMZŐI BÁRÁNYI SÁNDOR

1 A Velencei-tó hazánk harmadik legnagyobb tava és egyben legszebb nádas állóvizünk. Az 1960-as évek elején az üdülési céloknak megfelelően megkezdték a tó környezetének intenzív fejlesztését, a tómedence szabályozását és partjainak rendezését. A tó hasznosítása, fejlesztése megkívánja, hogy hidrológiai és vízháztartási kérdéseivel részletesen foglalkozzunk. A tó hidrológiai viszonyait először Sédy (Szabó) Károly foglalra össze, az akkor még igen rövid és szűkös észlelési adatsorok alapján [1]. Ezt követően Szabó Sándor vízháztartási vizsgálatokat végzett és először határozta meg a tó vízháztartási jellemzőit [2]. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben 1969-től folynak hidrológiai és vízháztartási vizsgálatok. Felhasználva az eddigi észlelések, mérések és vizsgálatok eredményeit, ismertetjük a vízgyűjtő természeti adottságait, néhány hidrológiai jellemzőjét, a tó vízjárási, vízliáztartási, hőmérsékleti és vízminőségi jellemzőit. 1. A vízgyűjtő természeti adottságai A Velencei-tó vízgyűjtője a Vértes-hegység DK-i lejtőjére, a Mezőföld északi részére és a Velencei-hegységre terjed ki. Ä Velencei-hegység a vízgyűjtőt két — egymástól elkülönülő — medencére a Zámolyi- és a Velencei-medencére osztja. A 602,4 km

2 nagyságú vízgyűjtőből 97 km

2 a Vértes-hegység lejtőjére, 447,4 km

2 a gyengén hullámos és dombos Mezőföldre és 58 km

2 a Velencei-hegységre esik [3]. A tó vízgyűjtője igen heterogén, ami megmutatkozik domborzatában, a különböző korú és felépítésű hegységi (Vértes- és Velencei-hegység), dombsági (Pázmándi- és Verebi dombvidék, lovasberényi—zámolyi lösztábla), és síksági (gárdonyi—agárdi hordalékkúp) területeiben. A legidősebb képződmény a Velenceihegység gránitja. A Vértes-hegységet túlnyomórészt mezozóos üledék (dolomit) alkotja. A vízgyűjtőnek több mint kétharmad része fiatal neogén üledékből, pliocén beltavi, pleisztocén folyóvízi és tavi üledékből, valamint delluviális üledékekből épül fel. A vízgyűjtő földtani felépítésében az üledékek közül legnagyobb szerepük a pannóniai üledékeknek van. A legelterjedtebb felszíni képződmény a helyben képződött lösz, amely a vízgyűjtő 35,3%-át (212 km

2) alkotja, ezt követi a folyóvízi üledék (142,6 km

2, 23,7%), majd a delluviális üledék (73,0 km

2, 12,1%). A vízgyűjtő felépítésében jelentős szerepet játszik a Velencei-hegység töredezett gránitja, melynek területe 45 km

2 (7,5%). A Vértes-hegység dolomitjának területe 97,2 km

2 (16,2%). A vízgyűjtő egész területe kivéve a felszínre bukkanó kőzetfoltokat — bár azok is töredezettek — jó vízáteresztő és jó víztartó tulajdonsággal rendelkezik [3]. A vízgyűjtő felszínének 48,8%-a (293,5 km

2) szántó, 21,4%-a (129,2 km

2) erdő, 14,4%-a (87,0 kin

2) rét és legelő, 5,8%-a (35,2 km

2) szőlő és gyümülcsös, 5,1%-a (30,5 km

2) parlagföld és 4,5%-a (27,0 km

2) vízfelület és nádas [3]. A vízgyűjtőn 1972ben 516 lia öntözött terület volt. A Velencei-tó vízrendszere három fő részre tagozódik; a Császárvízre, a Vereb'Bárányi Sándor oki. mérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tud. osztályvezetője