Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

3. füzet - Ligeti László: Keszthely és a Balaton

430 Vita vállalkozhat, hogy minclen jelenségre kiterjedjen. Közbevetően azt is meg kell jegyezni, hogy csak a VITUKI kutatási eredményeiből ilyen egyértelmű kép nem alakulhatott ki, még mintegy másfél évtizedes helyi tapasztalat alapján sem. Természetesen egyetértek a VITUKI modellkísérleti ellenőrzésével, azonban a kérdéses jelenségek bonyolultsága, a torzított modell lehetőségei folytán, a modellkísérlet eredményeinek ellenőrzését majdan az alaphelyzetet illetően"(beavatkozás nélkül) feltétlen ellenőrizni kell helyszíni méréssorozatokkal. A költségekre visszatérve, az 1968-ban készített javaslatom főbb munkamenynyiségeket és költségadatokat is tartalmazott. Szándékosan azokat a tanulmányban nem említem, mivel azóta az árak és a gépi felkészültség is változott. Azt viszont itt is ismételten hangsúlyozni kívánom, hogy egy ilyen mértékű beavatkozás gazdaságossága — megítélés kérdése. 2. A hozzászólásnak az az aggálya — mely szerint a szűkületen át beáramló víz több hordalékot visz az öbölbe, mint amennyi kiáramlik — abban az esetben fordulna elő, ha a növényzet (nád-hínár) oly mértékben elszaporodna, mint például a Velencei tóban. A javaslat viszont feltételezi — a partok kiépítését, ami a nádasok kizárását jelenti, és — a hínár biológiai és mechanikus visszaszorítását. Ebben az esetben a víz áramlási sebességét — a vízinövényzet nem fékezi, — a kiépített partokon felgyorsulnak az áramlások, melyek a kiáramlás hordalékmozgató sebességét biztosítják, — döntően a vízszintkilendülés és visszalenclillés mozgási energiája, és — a vízlengésből származó statikus vízszintváltozás az, mely a kiáramlást fokozza. 3. Zala hordalékának ún. jobb parti terelőgáttal az öböl közepe felé terelése és az északi parton egy sarkantyú megépítése véleményem szerint nem ad megoldást, mert ebben az esetben a Zala hordalékát mintegy bezárjuk az öbölbe. Amennyiben a terelőgát a Zala ún. bal partján halad, hossza az öböl bejáratáig kellene érjen a sodorvonalban (4. ábra) és akkor gyakorlatilag a javasolt megoldásnál tartunk, csak nem hidromechanizációval töltjük fel a szűkülethez vezető terelőgátat, hanem lassú természetes feltöltődést érünk el, amit később kőrakatos művekkel kell lezárni. 4. A mederkotrással kialakított iszapcsapdák működéséről kedvező tapasztalatokat szereztünk éppen a Keszthelyi-öbölben. Működési elvünk — a hirtelen szelvényváltozás függőleges értelemben, — a gödörben levő víztömeg csúsztató ellenállása, — a kialakuló lassú turbulencia és a hőmérséklet okozta faj súly differenciából eredményképpen a csökkenő sebesség. Ez a helyzet az erős szelek okozta áramlások esete, ahol a legrosszabb a hatásfoka. A legjobb hatásfokkal a gyengülő vagy gyenge szelek esetén előálló lengések azok, melyek mintegy beseprik a lebegő hordalékot a gödörbe. Mindez kellő méretek esetén érhető el. 5. A nádasodás ugrásszerű fokozódását, mely együtt jár a hínárállomány növekedésével, kétségtelenül a tápsók okozták, melyek vagy a rosszul tisztított szennyvizekkel vagy az erodált mezőgazdasági területekről a tóba bemosódnak. Azonban az alapvető ok, mint alaplétfeltétel, a vízállás stabilizációja. A vízállások idősorát vizsgálva nem véletlen, hogy az 1890-es években mozdul meg Keszthely városa, és az Akadémia akkori igazgatójával, Deiningerrel az élen a keszthelyi partok elhínárosodásának veszélyére hívja fel a közvélemény figyelmét. Ez a kérdés azóta is napirenden van, s ezért kérte fel Lóczy Lajos annak idején Borbás V-ét, hogy a „Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei" című munkában résztvegyen és feltárja a Balaton flóráját. Azt pedig, hogy a vízszint stabilizációjának a sok pozitívum mellett van negatív hatása is (aktív-passzív vízgazdálkodás, üdülés, hajózás, halászat), úgy érzem elmarasztalás nélkül bevallhatjuk. Mivel azonban az előnyök súlya a döntő, a negatív