Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

1. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése

A felszíni lefolyás vizsgálata 33 mok — rendszervizsgálatára. A determinisztikus alapon felépülő szintetikus modell lényegében két különálló számítógépi programból tevődik össze (

Kienitz, 1970, 1971, 1972). Az „Expre" program a leesett csapadékból a párolgás és a beszivárgás folyamatát számításba véve számolja a hatékony csapadékot, amelyet azután a „Drainage" program — lineáris és időben invariáns tározórendszerek sorozatát fogadva el fizikai modellként — a felszínen lefolyó vízhozam idősorává alakít át. Találunk kísérleteket szintetikus modellek kialakítására a hegy- és dombvidéki vízfolyások adatsorára alapozva is. Módszertanilag az jellemző ezekre a modellekre, hogy általában több lépésre bontják a csapadéknak a felszíni lefolyásig történő transzformálását. Ilyen lépések lehetnek pl.: a megelőző csapadékindexszel kifejezett talajnedvességtől függő beszivárgás vizsgálata és az egységnyi árhullám (háromszög alakú válaszfüggvény) alkalmazása a hullámlevonulás jellemzésére (Bukovszky, Zsuffa, 1967, Wirtli, Zsuffa, 1967), vagy az esőzés és a beszivárgás folyamatainak elkülönített, de ugyanakkor egybevető elemzésével a felszínen maradó víz (az ún. hatékony csapadék) mennyiségének megállapítása, s ezen víz lefolyási folyamatának s ezzel az ún. oldalterhelésnek megállapítása (Salamin, 1965-1972, 1968; 1970; 1972), vagy az oldalterhelés figyelembevételével a mederbeni összegyülekezés, lefolyás törvényeinek a nem permanens vízmozgást jellemző differenciálegyenletek segítségével való meghatározása (sík vidéki csatornarendszerekre: Kozák, 1968/b) majd a modell linearitásán, idő invarianciáján és területi varianciáján alapuló vízgyűjtő-karakterisztika görbe felhasználása (

Kontur, 1969; Puskás 1972/b). Ebbe a témakörbe sorolhatjuk azokat a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszékén és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben Salamin Pál irányításával folyó kísérleteket is, amelyeknek célja a lepelszerű vízmozgás törvényszerűségeinek feltárása. A kutatás elméleti alapja a felületen tárolt vízmennyiség változását leíró differenciálegyenlet, amelyet a kutatás során azzal fejlesztettek tovább, hogy a tárolt készletet a kifolyási szelvény időben változó vízmélységének, a lejtő hosszának és egy, ugyancsak időtől függő egységnél kisebb tényezőnek a szorzataként fejezték ki. A vázolt feltételek figyelembevételével és megfelelő számítógépi programokat alkalmazva közelítő összefüggést határoztak meg a lepelszerű vízmozgás hely és idő szerinti változásának jellemzésére. (Ezeknek a vizsgálatoknak eredményeit is az előzőekben már idézett közlemények foglalják össze.) Az elméleti vizsgálatokat laboratóriumi és terepmérések sorozata egészítette ki. A laboratóriumban olyan 15 cm széles és 800 cm hosszú keretet építettek, amelybe talajminta építhető be. Ezt a beépítést sikerült úgy biztosítani, hogy az egyes kísérletek esetében a kezdeti talajfelszín mindig közel azonossá s a vetés utáni talajfelszínhez hasonlóvá vált. A minta esése változtatható, az esőztetés folyamatosan biztosítható tetszőlegesen beállítható intenzitással, sőt ezen kívül felületi többletlefolyás is adagolható a lejtő felső éle mentén, amivel lényegében a 8 m-es hossz bármilyen gyakorlati lejtőhosszra növelhető. A kísérleteknek több sorozata zajlott le eddig különböző fizikai sajátsárú, különböző genetikai jellegű talajokkal. A mérések nein záródtak le, tovább folytatódnak. Az eddigi eredmények számos értékes eredményre vezettek, éspedig nem3 Vízügyi Közlemények