Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

3. füzet - Dávid László: A potenciális vízkészlet és jelentősége a vízgazdálkodás fejlesztésében

Potenciális vízkészlet és jelentősége 361 tot a Duna-völgy vizsgált részvízgyűjtőjének és a Tisza vizsgált vízgyűjtőjének potenciális vízkészletére szerkesztettük meg a szabályozás 25, 50, 75 és a 100%-os mértéke alapján. Látható, hogy azonos mértékű szabályozás, azaz azonos nagyságú hasznosítható vízkészletnövelés, kisebb iározótérfogattal érhető el alacsonyabb fokú szabályozásnál, mint magasabbnál. Az ábrán feltüntetve az éves szabályozás térfogatát, megállapíthatjuk, hogy az a Duna-völgy vizsgált részvízgyűjtőjén a sokéves lefolyás 27%-os, a Tisza vizsgált vízgyűjtőjén 25%-os szabályozásra elegendő. Figyelembe véve a Duna-völgy vizsgált részvízgyűjtőjén az eddig kiépült tározótérfogatot, megállapíthatjuk, hogy ez idő szerint a vízgyűjtő lefolyása a sokévi kiegyenlítés szempontjából alig néhány százalékos mértékben szabályozott. Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy vízgazdálkodásunk nagy távlatú fejlesztésében a tározás szerepe és jelentősége rendkívüli mértékben megnő. Emiatt és tekintettel arra, hogy hazánkban több százmillió m

3-es térfogatú gravitációs tározókat földrajzi adottságaink folytán építeni nem lehet, a víztározás általános szemléletét ki kell terjeszteni a tározótérhez kapcsolódó természetes vízgyűjtő határain túlra. A víztározók jeltöltése és táplálása szempontjából tehát nemcsak a kapcsolódó természetes vízgyűjtő lefolyását kell figyelembe venni, hanem azt, hogy a tározók feltöltése és táplálása gravitációsan vagy szivattyúsán megoldható vizáivezetéssel más vízgyűjtőterületekről is. További lehetőséget nyújt a felszín alatti tározás, valamint a felszíni és a felszín alatti tározás kombinációja. így nagy területen hatalmas tározórendszerek építhetők és több kisebb-nagyobb vízgyűjtőn együttesen és egységesen valósítható meg a lefolyás teljes szabályozása (Dávid-Nagy 1972, Dávid 1974). A felszíni tározók kialakításánál figyelemmel kell lennünk a tározás, illetve a lefolyásszabályozás folytán fellépő veszteségekre. Ezek elsősorban azért jelentkeznek, mert a nagy felszíni tározók létrehozásával kialakuló vízfelületek párolgása nagyobb, mint a földfelszín tényleges természetes párolgása. Különösen a síkvidéki tározóknál lehet ez jelentős. Mindemellett hatása az első közelítő vizsgálatoknál elhanyagolható, mert becslések szerint a potenciális vízkészlet 1—2%-át teszik ki. A lefolyásszabályozás egyéb veszteségei (például szabályozó létesítmények szivárgása) a közelítő vizsgálatban szintén figyelmen kívül hagyható, tekintettel arra, hogy e vizek végső soron a talajban tározódnak és a teljes készlet vizsgálatakor így tulajdonképpen nem jelentenek veszteséget. A további vizsgálatoknál azonban, tekintettel arra, hogy az 1—2% is lényegében azonos mennyiség Magyarország jelenlegi frissvízigényével, a lefolyásszabályozás veszteségei már nem hanyagolhatók el. Az elmondottakból az is következik, hogy a síkvidéki rendszerek kiépítését követően nagy távlatban hazánk hegy- és dombvidéki területein a főfolyóink medrében koncentrálódó potenciális vízkészlet hasznosítása érdekében olyan hatalmas tározórendszereket kell építenünk, amelyeket e folyókból, elsősorban szivattyúsán fogunk tudni táplálni. A nagy távlati tervezés a teljes szabályozáshoz szükséges tározótérfogat becslésén túlmenően hozzávetőlegesen meg kell jelölje azokat a helyeket is, ahol e tározórendszerek kialakíthatók, például Börzsönyben, Mátrában, Bükkben, Bakonyban stb. A tározásra alkalmas területeken célszerű gondoskodni az építési korlátozásról. A tározás növekvő szükségességével összefüggésben már ma javasolható, hogy tározókat általában csak több célú létesítményként lehessen építeni. így elér-