Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

3. füzet - Dávid László: A potenciális vízkészlet és jelentősége a vízgazdálkodás fejlesztésében

348 Dávid. László Jelenleg, a fokozatos szabályozás állapotában a potenciális vízkészletnek szintén egy kritikus, de a korábbiakhoz képest nagyobb hányadát, az augusztusi lefolyás 80%-os tartóssági! értékét tekintjük mértékadó természetes felszíni vízkészletnek (OMFB, 1971 ). Tározós rendszerek létesítése esetén azonban már ezen a határon is túllépünk és — hosszabb-rövidebb időszakok lefolyását alapul véve — a lefolyás — általában éves — a jelenlegi feltételek szerint gazdaságosnak ítélt kiegyenlítésével a nyári időszakban hasznosítható vízkészletek növelésére törekszünk. Ez a megközelítési mód természetszerűleg összhangban van a vízgazdálkodással szembeni jelenlegi társadalmi elvárással. A lefolyászabályozás folyamatának egészét tekintve, illetve figyelembe véve a teljes szabályozás társadalmi elvárás szerinti távlati szükségességét, a vízgazdálkodás nagy távlatú fejlesztéséhez kívánatos a mértékadó vízkészlet jogalmának további bővítése és fokozatos közelítése a sokévi átlagos lefolyással jellemezhető potenciális vízkészlethez, amely a lefolyás teljes szabályozásával, azaz a teljes kiegyenlitésü lározással tehető hasznosithatóvá. Hasonló fejlődést figyelhetünk meg a vízkészlet összetevői között is. Amíg a felszíni vízkészletet egy-egy mértékadó, kritikus értékkel jellemezzük, addig külön készletösszetevőként kell tekintenünk a felszín alatti vízkészletet is. Amint azonban közelitünk a potenciális vízkészlet jogalmához, meg kell szüntetnünk a jelszín alatti vízkészletek önállóságát, tekintettel arra, hogy a vízgyűjtők lefolyása a jelszínen és a felszín alatt lejátszódó egységes folyamat (Kovács, 1972). A felszín alatt levő vizek lényegében a felszíni lefolyás hosszabb-rövidebb ideig felszín alatt késleltetve lefolyó (pl. a föld árja) illetve ott tározódott részei. A felszín alatti vízkészlet — elhelyezkedését tekintve — lényegében két részre bontható. A jelszínközeli víz, amely az első nagy kiterjedésű vízzáró réteg felett tározódik, közvetlen kapcsolatban van a felszíni meteorológiai és hidrológiai eseményekkel, időről időre leapad majd pótlódik, azaz nagymértékben részt vesz a hidrológiai körforgásban. A mélységi vizek viszont, a mélyebb rétegben vannak lekötve, a felszíni meteorológiai és hidrológiai eseményekkel közvetlenül nincsenek kapcsolatban, csak a felszínközeli térrészekben tárolt vizekkel érintkeznek és így a víz hidrológiai körforgásában csak nagyon kis mértékben, illetve nagyon lassan vesznek részt. Az előbbiek dinamikus, az utóbbiak statikus jellegű tározott készleteknek tekinthetők. A statikus tározott mélységi vizek általában nagyságrendekkel meghaladják a hidrológiai körforgásban részt vevő dinamikus vízkészletet. Jól védett, nehezen hozzáférhető tározóterekben tárolt készletnek tekinthetők. Hasznosítási lehetőségük nagy tartalékát jelenti a vízkészlet-gazdálkodásnak. Mai ismereteink szerint azonban még általában nehézségekbe ütközik nagymértékű hasznosítható menynyiségek kitermelése ezekből. Kitermelésük, „bányászatuk" a természeti környezeti egyensúly megbontásához is vezethet, ha pótlásukról nem gondoskodunk. A fentiek alapján valamely vízgyűjtő terület, illetve vízgazdálkodási egység potenciális vízkészletének azt a m

3-ben kifejezett dinamikus vízkészletet nevezzük, amely természetes körülmények között, hosszú időszak átlagában, időegység alatt távozik a vízgyűjtő területről, illetve a vízgyűjtőn a víz természetes körforgása folytán folyamatosan pótlódik. A természet adta potenciális (potenciálisan hasznosítható) vízkészlet műszakilag nyilvánvalóan akkor aknázható ki, lia annak gazdasági korlátok nem szabnak határt. A mindenkori gazdasági viszonyoktól függően ezért a potenciális vízkész-