Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése. II. rész

A felszíni lefolyás vizsgálata 215 A tárolt teljes készletnek és az olvadás ütemének meghatározása után már csak egy feladat marad hátra, a hóolvadásből származó árhullám paramétereinek számításához, annak meghatározása, hogy a tárolt vízből az olvadás során milyen hányad kerül lefolyásra. Az ennek feltárásához szükséges vizsgálatok megindultak, egyelőre azonban csak minőségi megállapítások tehetők. Eszerint a hegy- és dombvidéki vízgyűjtőkön a lefolyási hányad közel állandó (0,40~0,50), míg sík vidéken ez a paraméter nagymértékben függ a mikrodomborzattól és a beszivárgási lehetőségtől. Mélyen fagyott vagy a hó hullása előtt erősen átnedvesedett talaj esetében a lefolyási hányad megközelíti a dombvidéken észlelt értéket, míg, ha a beszivárgási lehetőség biztosított, ez az érték az előbbi 20%-ára csökkenhet. Pontosabb kapcsolatok meghatározása érdekében a vizsgálatok tovább folytatódnak. c) A jeges árvizek hidrológiai elemzése Végezetül még egy árvíztípus előrejelzésének kérdésével kell foglalkoznunk ebben a fejezetben, a jeges árvizekkel, mert ezek kialakulását is meteorológiai (elsősorban hőmérséklet) adatok befolyásolják. Minthogy a jeges árvizek tetőző szintjét a meder és a torlasz, illetőleg jégdugó adottságai szabják meg, előre jelezni sem ezt az értéket, sem annak bekövetkezési időpontját nem tudjuk. Részben hidrológiai, részben meteorológiai adatokból azonban megjelölhetünk olyan helyzeteket, amikor a jégtorlasz vagy dugó kialakulásának veszélye fennáll, így ezeket a helyzeteket észlelve riasztó jelzést adhatunk. Az első riasztási lehetőség a jég beállásának időpontjában adható. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha a folyó a tél folyamán nem áll be, jeges árvíz sem alakulhat ki. Tovább csökkenthetjük a valószínűen veszélyes helyzetek számát annak a hidrológiai megfigyelésnek az alapján, hogy jeges árvíz — legalábbis a jégtorlasz kialakulására legveszélyesebb magyar Duna-szakaszon — csak akkor jön létre egy-egy szelvény környezetében, ha a vízhozam már a beállás időpontjában meghatározott érték fölött volt (Horváth, 1958). így például a mohácsi szelvényben csak akkor emelkedett 750 cm fölé a jegesárvíz szintje, ha a mohácsi beállást 3 nappal megelőző budapesti vízállás 210 cm fölött volt (30. ábra). Ha ez az előfeltétel biztosított volt, az esetek 50%-ában valóban be is következett a jeges árvíz. A példában azért a budapesti vízállást használjuk paraméterként, mert a mohácsi szintet közvetlenül a beállást megelőző időszakban az alsó szakasz jégtakarója már befolyásolhatja. A kb. háromnapos levonulást figyelembe véve a beállást három nappal megelőző budapesti vízállás azonban elfogadható, mint a beálláskor a mohácsi szelvény vízszállítását jellemző paraméter. Az elmondottak figyelembevételével minden, a jégtorlaszok kialakulása miatt veszélyes szakaszra kidolgozhatjuk a 30. ábrához hasonló kapcsolati vonalat és nagy időelőnnyel adhatunk riasztó jelzést az árvédelmi és jégelhárító szolgálatnak, ha beálláskor a vízállás a veszélyes tartományban volt. Az ilyen veszélyes helyzetben a további teendő a hőmérséklet alakulásának folyamatos figyelése. A torlasz kialakulását ugyanis mindig megelőzi egy hőmérsékleti inverzió, amelynek lefolyását a 31. ábra alapján követhetjük nyomon (az ábrát és a jelenség leírását Horváth Sándor szóbeli közlése alapján adjuk meg). Az ábra az 1953—54. évi tél jégadatait foglalja össze. A felső részen a különböző időpontokban létrejött vízfelszínek hossz-szelvényét tünteti fel. Ez alatt vízszin-