Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

2. füzet - Kovács György: A felszíni lefolyás általános vizsgálata és az árvizek előrejelzése. II. rész

A felszíni lefolyás vizsgálata 205 a vízgyűjtő-nagyságokat, amelyek határt jelölnek olyan területek között, ahol elsősorban a konvektív záporok vagy a ciklonok okoznak árvizeket vagy ahol a két típus egyformán veszélyes lehet. Tovább vizsgálva a csapadékhullást megelőző légköri helyzetből végrehajtott árvízi előrejelzés lehetőségét, megállapíthatjuk, hogy a kis vízgyűjtőkre veszélyes konvektív záporok és helyi zivatarok felépülési ideje rövid (10 óra nagyságrendű vagy kisebb). Ezért ilyen esetben az előrejelzés szerepét a riasztószolgálat veszi át, amelyik vészjelzést ad akkor, ha a területen a csapadék intenzitása meghaladja az előre megállapított felső korlátot. Az ilyen riasztószolgálat korszerű eszköze a csapadékmérő rádiólokátorral kapcsolt földi automatikus csapadékíró és távjelző hálózat (Lászlóffy, 1971 ). Magyarországon az említett rendszer kiépítése megkezdődött. A kezdeti eredmények közül példaként bemutatjuk egy konvektív zápor felépülését és vonulását, amint azt a rádiólokátorral nyomonkövettük (26. ábra). Az említett esetben például a vihar kitörése előtt mintegy 6 órával riasztani lehetett a főváros területén érdekelt szervezeteket, értesítve azokat a várható felhőszakadásról. b) Árvízveszélyjelzés a hótakaró vízegyenértékének nyomonkövetése alapján A hidrometeorológiai adatokból történő árvízi előrejelzésnek másik, különleges példájaként említhetjük a hóolvadásos árvizek várható mennyiségének, vízhozamcsúcsának és az utóbbi időpontjának becslését. Ebben az esetben az előrejelzés időelőnyét — legalábbis a paraméterek egy részére — lényegesen növelhetjük, hiszen folyamatosan nyomonkövethetjük a vízgyűjtőn hó formájában tárolt összes vízmennyiség alakulását, ami megadja a várható hullám teljes tömegét, míg a hullám maximális hozamának és az alaphossznak számításához, valamint a tetőzés időpontjának meghatározásához az olvadást előidéző meteorológiai tényezők (hőmérséklet, sugárzás) alakulásának ismerete is szükséges. így a hoszszabb időelőnnyel becsülhető árvízi tömeg számítását csak riasztásnak, figyelmeztető jelzésnek tekinthetjük, ami tehát abban tér el az üzemi előrejelzéstől, hogy nem informál az egyedi hullám minden fontos paraméteréről (tetőzési idő, várható maximális szint), csupán a fennálló potenciális veszélyről tájékoztat. A hóréteg vastagságát több mint 1000 állomáson (~90 km

2/állomás), a hó vízegyenértékét 60 ponton két egymásra merőleges egyenes mentén vett 2x10 mintából, további 14 helyen pedig 3 mintával (1250 km

2/állomás) mérik naponta (a 20 pontos mintavételi helyek vízszintes és függőleges eloszlását a 27. ábra mutatja). Folyamatban van a hósűrűségmérő hálózat automatizálása. Minthogy a hótakaró vastagsága az országban általában kisebb, mint az a határérték, amely felett az izotópos módszer pontossága már kielégítő, nem ezt a rendszert választottuk, hanem hópárnákat (snow pillow) kívánunk elhelyezni a távmérőrendszer érzékelőiként. A hálózat sűrűsége, eloszlása és a legtöbb ponton már rendelkezésünkre álló 10 — 12 éves folyamatos adatsor, valamint a hóolvadás folyamatát elemző korábbi gazdag magyar irodalom (Salamin, 1956; 1960; 1961; 1967; Kéri, Salamin, 1958) lehetővé tette a hósűrűség különböző környezeti adottságoktól való függőségének statisztikai vizsgálatát (Kovács, Molnár 1973/a, 1973/b). A hó térfogatsúlyának három jellemző értéke különböztethető meg: a friss hóé, a kritikus állapothoz