Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

1. füzet - Major László: Az ország árvízvédelmi öblözeteinek gazdasági értékelése

98 Dr. Major László A települések értékelésénél azoknak a középületeknek, intézményeknek, belterületi utaknak, lakóépületeknek és a lakosság személyi ingóságainak értékét kellett számba venni, amelyek árvízveszélynek vannak kitéve. Az említetteken kívül értékelni kellett egyéb épületeket is (pl. templomokat). Az értékelésnél figyelembe kellett venni az 1970. év végéig megvalósuló létesítményeket is. A középületek és intézmények állóeszközeinek és készleteinek értékelésénél a vagyonmérleg 1968. évi záróértékét kellett alapul venni. Az állóeszközök esetében a bruttó értéket kellett a nyilvántartásokból kigyűjteni. Minthogy a települések belterületi útjairól, járdáiról, parkjairól és sportlétesítményeiről nem mindenütt volt található értékbeni nyilvántartás, ezeknek az értékeit megadott fajlagos építési költségek alkalmazásával becsülni kellett. Különösen bonyolult feladatot jelentett a lakóépületek értékelése. Első lépésként meg kellett állapítani, hogy a szóban forgó öblözetben mely települések, tanyarendszer esetén mely határrészek vannak árvízveszélynek kitéve, majd ennek alapján meghatározni, hogy az adott településen és külterületen a lakóházakból, illetve lakásokból mennyit veszélyeztet ténylegesen az árvíz. Ezután más módon kellett eljárni a városok és városias jellegű településeken, és más módon a községekben és a külterületeken levő lakások értékének meghatározásánál. A városok és városias jellegű települések esetén az összes lakások 1968. év végi számából kellett kiindulni és azt beszorozni a lakásállomány színvonalának (közművesítés foka, többszobás lakások s'záma, szilárd vagy nem szilárd építkezési mód) megfelelő értékkel. Szakértői vélemények alapján a lakások értékeléséhez a módszertani útmutató irányértéket adott meg. Ezeket az irányértékeket azonban helyi körülmények figyelembevételével kellett alkalmazni. E tekintetben a helyi tanácsok és házkezelőségek véleménye volt az irányadó. A községekben szintén először a lakóházak számát kellett meghatározni, s ezt a számot szorozni a módszertani útmutató által megadott s a helyi forgalmi értékkel módosított átlagértékkel. A lakosság személyi ingóságainak értékelésénél legcélszerűbbnek látszott a családok számából kiindulni és az e témában jártas szakemberek tanácsa figyelembevételével kialakított s a módszertani útmutatóban megadott átlagértékek alapján becsülni a háztartások tartós készleteit. A városi háztartások tartós készleteinek becslése magasabb átlagértékkel történt, mint a falusi lakosságé. Hazánk területének közel 25%-án, 23 000 km

2-en mértük fel és értékeltük 1968 — 70 között az árvizek által veszélyeztetett nemzeti vagyont. Ezen a területen a felmérés időpontjában több mint 2 000 000 lakos élt, az ország összlakosságának kb. 20%-a. A vizsgálatba bevont 116 árvízvédelmi öblözetben (Duna vízgyűjtőjén 38. Tisza vízgyűjtőjén 78) a felmérés időpontjában az árvízveszélynek kitett nemzeti vagyon értéke a következő volt: 2. Az árvízveszélynek kitett nemzeti vagyon értéke Duna (és Dráva) Tisza vízgyűjtője Összesen Állóeszköz Forgóeszköz* 58 17 145 51 103 milliárd Ft 68 milliárd Ft 75 196 271

2 milliárd Ft * Megjegyzés : az összeg tartalmazza a háztartások tartós készleteit is. ' Az OMFB „A vízgazdálkodás távlati műszaki-gazdasági fejlesztésének módozatai és feltételei", с koncepciója az összes védett nemzeti vagyon értékét 250—300 milliárd Ft-ra becsülte.