Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Jolánkai Gyula: Az árvédelmi töltéserősítések egyes kérdései

Az árvédelmi töltéserősítések 223 amíg a fenti hosszadalmasnak ígérkező művelet elvégezhető lenne első lépésként indokolt kikeresni a fő védelmi vonalak viszonylag alacsony (meghágás elleni) biztonságú szakaszait, és azokat kellene magasítani. Ilyen szakaszok az árvízi meder szűkületeinél (pl. Szeged), illetve nagy ellenállású (pl. helytelenül erdősített) helyeinél, illetve ezek felett a visszaduzzasztás hatáskörében lehetnek. Az árvízi szelvények eddiginél nagyobb mértékű emésztőképességének más szóval az árvízi szelvények partjai (a védvonalak) nagyobb magasságának — előírása természetesen költséges építési munkák elvégzését vonná maga után. Különösen így áll ez a hagyományos töltés keresztszelvényekkel megoldott jelentős koronaszint-emelési munkáknál. Itt a töltés emelésének költségét kifejező formulában m

2 is szerepel, ezenkívül az előírt lapos rézsűk miatt tekintélyes menynyiségű földmunkával kell a régi töltés testét megnövelni és a jelenlegi anyaggödrökbe való belemetsződés miatt előtér rendezési munkákat is kell végezni. Kívánatos lenne azért olyan töltésmagasítási szelvényeket kialakítani, amelyekben szerkezeti elemek — szádfal, esetleg résfal — szerepelnek és a költségekben a magasítás hatása csak kisebb mértékben jut érvényre. Ilyen „vegyes" rendszerű töltésmagasítási szelvények egy későbbi — ismételt — magasítást igen kedvező költséggel tennének lehetségessé. Ezenkívül — ami azonban igen fontos — jórészt elejét vehetné mindazon hibáknak is, amelyek az I. táblázat A rovatában vannak felsorolva. Más szóval „vegyes" töltéserősítési profilokkal a védtöltés védőképességét úgyszólván „totálissá" lehetne tenni — kivéve a meghágás esetét — és az árvízvédekezésre csak a figyelés feladata marad. Megmaradna természetesen az árvízvédekezés eddigi teljes szerepe az altalaj hibáival kapcsolatban. Teljesség kedvéért néhány olyan esetet említek meg, amikor a töltésmeghágás gátszakadást okozott : 1941-ben a dunai jeges árvíz meghágta a Solt—Dunapataj közötti védvonalat, 1956-ban pedig a margitta-szigeti védvonalat, és ott a gátszakadások sorozatát okozta. 1947 decemberében és 1948 januárjában a rohamosan áradó Tisza Tivadarnál meghágta és elszakította a védgátat. Ezen a szakadáson át több, egymást követő árhullám öntötte el a Beregi öblözetet. 1970-ben a rohamosan áradó Túr és Szamos meghágták gátjaikat, melyeken számos szakadás keletkezett. с) A rétegszivárgás, talpszivárgás és a mentett oldali rézsűlekagylózás mint a gátszakadás oka Rétegszivárgás a régi töltésekbe behordott humuszos, gyökeres rétegekben, vagy pedig a gyepes gyökeres felületekre hordott töltéserősítések határán keletkezik, illetőleg talpszivárgás a nem szakszerűen alapozott régi töltések talpában fordul elő, mint a vizet a töltés testénél jobban vezető belső szerkezeti hiányosság. Mivel mai árvédelmi töltéseink legnagyobb része többszöri fokozatos töltéserősítéssel keletkezett, a szóban forgó káros szivárgások majd mindenütt, kisebb-nagyobb mértékben megtalálhatók. Hatásukra a töltés átnedvesedése időben előbb következik be és a mentett oldali rézsű nedvesedését, izzadását, felpuhulását — szélső esetben lekagylózását — is sietteti. Elsősorban a féreglyukak, de másodsorban az esetleges elkorhadt gyökerek helyei, zsugorodó töltésanyag esetén annak repedései és a fent említett rétegek is a töltés testében és az alapjában vizet vezető hálózatot képezhetnek, amelynek mentett oldali töltésláb közelében koncentrált