Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

válnak gazdaságossá — igen magas fajlagos beruházási költségük miatt — ha nagy hozamú fajták beállításával hasznosítják. A hizlaló szarvasmarha­telepek esetében pedig legkisebb beruházási költséget igénylő telepek (daj­katehenes borjúnevelés) üzembe állítása a gazdaságos. Az állattenyésztési ágazatoknál tapasztalható, hogy a befejezett be­ruházások üzembe helyezése után elmaradnak a tervezett termelőkapaci­tástól, termelési színvonaltól. Ennek oka elsősorban a forgóeszközhiány, amely minden olyan gazdaságban jelentkezik, ahol szakosított állattenyész­tési telep épült, vagy építése folyamatban van. Értékesek a modellgazdaságok komplex meliorációs beruházásainak megvalósítása terén, valamint az öntözőfürtök építése kapcsán szerzett ta­pasztalatok. Beigazolódott, különösen a hajdúszováti öntözőfürt építése közben, hogy az üzemi vízrendezés meg kell hogy előzze az öntözőfürt építését, de legkésőbb az öntözés belépéséig ki kell építeni a vízrendezési hálózatot. A modellgazdaságokban bekövetkezett 1969—70. évi belvízkárok­ból azt a következtetést lehet levonni, hogy nemcsak az üzemi vízrendezés elmaradása okozhat jelentős terméskieséseket, hanem a gazdasághoz kap­csolódó belvízöblözet kiépítetlensége csökkenti a már üzemelő belvízrend­szer hatásfokát, és így fokozza a belvízveszélyt. Felméréseinkből megállapítható, hogy a meglevő esőztető berendezések kihasználtsága — elsősorban a csúcsidőben jelentkező munkaerőhiány kö­vetkeztében — egyre rosszabbodik. A munkaerő probléma tette szükségessé és időszerűvé, hogy az öntöző­berendezések gépesített áttelepítése megoldódjék. Ezt a célt szolgálják a FAO eszköztámogatásból és műszaki fejlesztési alapból megvásárolt és a modellgazdaságokban ez évben üzemi kipróbálásra került gépesített áttele­pítésű öntözőberendezések. A modellgazdaságokban szerzett tapasztalatok alapján javaslatot tet­tünk négy különböző típusú gépesített áttelepítési öntözőberendezés hazai gyártásának előkészítésére. Jelentősek a FAO szakértők által végzett lineáris programozásban el­ért eredmények. Beigazolódott, hogy a nagy teljesítményű számítógépek felhasználásával a gazdaságok termelésszerkezete optimalizálható és a ren­delkezésre álló termelő erők gazdaságosabb felhasználása biztosítható. A lineáris programozásban és az egyszerűsített programozásban szer­zett hazai tapasztalatok felhasználásával kívánjuk korszerűsíteni hagyomá­nyos távlati tervezési módszerünket. Eredményesnek mondható a modellgazdaságok szakvezetőinek a FAO által biztosított amerikai és nyugat-európai tanulmányutakon szerzett ta­pasztalatai. A FAO szakértők közreműködésének és a hazai szakemberek külföldi tapasztalatainak köszönhető többek között a hajdúszoboszlói daj­katehenes borjúnevelés kísérleti jellegű bevezetése. * * * A Kiskörei-vízlépcső és öntözőrendszereiben 1966-ban megindult — és ez ideig folytatott — munkáról összefoglalóan az állapítható meg, hogy az a mezőgazdasági vízgazdálkodás területén olyan új fejezet, mely óriási táv­251

Next

/
Thumbnails
Contents