Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

492 Déri József tényleges evapotranspiráció (ETP és ETR) számértékeit Marokkó 110 hidrometeorológiai állomására (1969). E vizsgálatok eredményeit kivonatosan a III. táblázat tartalmazza. Módszeres kísérletsorozat keretében mérték Marokkó három jellegzetes termőtalajtípusának nedvességtartalom-változását (Rrissine, Decroux, 1966). E kísérletek szerint a nem öntözött vörös homoktalajban a nyár folyamán a felső homokréteg kiszárad és nedvességtartalma 3% alá csökken. A rendszerint novemberben kezdődő bőséges esők 7—8%-ra növelik a nedvességtartalmat, ami az esős időszak alatt állandósul. A csapadékos időjárás végén (1961-ben január végétől, 1962-ben április elejétől és 1963-ban márciustól) a nedvességtartalom ismét lecsökken és 2—3% alatt marad. A tíznaponkénti öntözés haLására a nyár folyamán megnövekszik a nedvességtartalom, azonban az öntözést követően általában 2—3 nap múlva gyorsan lecsökken és a talaj kiszárad. Mindazonáltal az öntözés ilyen módja mellett csupán 60 cm-es mélységig szárad ki a talaj, míg a nem öntözött részeken a kiszáradás egészen 100 cm mélységig hatol. A nem öntözött barna talajok nedvességtartalma a nyár végén általában 7-10% körül ingadozik. Az őszi esők az egész talajtömeget 15—20%-ig átnedvesítik, és a csoportosan jelentkező erős téli esők 20—25%-os nedvességtartalomig töltik a talajokat. Az esők megszűnte után a talaj 100—160 cm mélységig gyorsan kiszárad. Az öntözés hatására a talajnedvesség növekszik és 15—20% körül ingadozik. A nem öntözött nehéz agyagok a hosszú nyári időszakok után kiszáradnak, és a nedvességtartalom 15% alá csökken, majd az őszi esők 30%-ig növelik, ami az esős időszak végéig állandósul. A téli csapadékmaximumok idején a nedvességtartalom 30—35% körül ingadozik. A viszonylag hosszú ideig tartó esős időszakokban a talaj mélyebb rétegeiben a nedvességtartalom eléri a 38%-ot is. Az esős évszak végén a felső 80 cm-es rétegben a nedvességtartalom ismét 15—20%-ra csökken. Az öntözés hatására a felsőbb talajréteg nedvességtartalma 20—25%-os szinten állandósítható. A viszonylag magas talaj vízállással jellemezhető területeken a fentiekhez képest az esős évszakban kedvezőtlenebb, a csapadék nélküli periódusban kedvezőbb a felső talajréteg nedvességtartalma. :i. Vízrajzi és hidrológiai jellemzők A szemi-arid és arid éghajlat túlsúlya miatt a marokkói vízfolyások vízhozamviszonyait a rendkívül szélsőségesség jellemzi. E szélsőséges hidrológiai helyzet mind térben, mind időben jelentkezik. Az ország területének csupán 60%-án gyülekezik össze és folyik le a csapadék. Ezeken a területeken a vízfolyások egy része a nyári időszakokban kiszárad, a téli időszakokban nagy árvizek és vízzel elöntött területek jellemzik a szabályozatlan folyókat. Az ország földrajzi helyzetéhez viszonyítva, rendkívül sűrű a vízhálózat (2. ábra). A vízfolyások (oued) általában időszakosak. A legjelentősebb vízfolyások hossza : Sebou: 500 km; Moulouya: 520 km; Oum-er-Rebia: 550 km; Draa: 1200 km (időszakos). Az ország vízfolyásainak nagyobb hányada a földközi-tengeri folyók típusához tartozik (Gornung, Utkin, 1966). E típuson belül a csupán csapadékvízből táplálkozó vízfolyásokra az erőteljes téli-tavaszi lefolyás a jellemző. Ebben az időszakban az átlagos teljes évi vízhozam 60—80%-a lefolyik. A hóolvadásből is táplálkozó vízfolyások vízjárása némiképpen kiegyenlítettebb. Az ország vízfolyásainak átlagos évi vízhozama 660 m

3/s, aminek mintegy 10%-a folyik le a legszárazabb nyári hónapban. Az átlagos évi vízszállítás 25 milliárd m

3, ami az átlagos évi csapadékmennyiség 17%-ának felel meg (Combé, 1969). A vízhozamok éven belüli alakulását is nagyfokú változékonyság jellemzi. Az ország nagy vízfolyásait — a csapadék járásának megfelelően általában a januári és áprilisi maximumok, a kisebb, északi vízfolyásokat decemberi és márciusi