Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Hamvas Ferenc: Üledékes talajra épült vízépítési műtárgyak mozgásjelenségei

442 Hamvas Ferenc ez a süllyedő ága — bizonyos megszorításokkal — megfelel az 1. ábra „építés" időszakának megfelelő görbének. Az abszolút szintet ez esetben azért kell hangsúlyoznunk, mert a műtárgy relatív süllyedést szenvedhet anélkül, hogy ezt az abszolút szintre vonatkoztatott magasságmérés kimutatná, hiszen az egész építési területre kiterjedő nagyarányú földkiemelés és talajvízszint-süllyesztés a műtárgy környezetére és a mélyebb rétegekre is kiterjedő általános emelkedési folyamatot eredményez. Ebben az általában emelkedő rendszerben a viszonylag kicsiny súlyú műtárgy tényleges süllyedését abszolút szintre vonatkoztatva nem lehet meghatározni. 1972-ben a műtárgy közvetlen környezetében, annak fel- és alvíz felőli oldalán területileg is, vastagságában is nagyarányú földkiemelés kezdődött. Ez a műtárgy építés utáni lassú „konszolidációs" süllyedését is legyőzve a műtárgy mintegy 5 mm-es emelkedéséi eredményezte. Ezt követően a talajvizet „elengedték", vagyis közelítőleg a 77—78 mOrsz. szint környezetében helyezkedett el. A felhajtóerő növekedése miatt a műtárgy további mintegy 5 mm-t emelkedett, annak ellenére, hogy kisebb talaj átrendeződés ennek ellenében hathatott. A felhajtóerő növekedéséhez feltehetően az is hozzájárult, hogy a lesüllyesztett talajvíz feletti és a műtárgy talpsíkja közötti levegővel és párával telt összefüggő hézagtér a talajvíz elengedésekor a talajvíz nyomásának megfelelő mértékben a talpsíkhoz szorult. Ez a levegővel, párával telt tér a műtárgy talpsíkját mintegy lejjebb helyezte, „megvastagította", s így felhajtóerő-növekedést jelentett. A következő igen érdekes és a mozgások szempontjából izgalmas munkafolyamat a körtöltés közötti munkatér elárasztása volt. Az elárasztás „elvileg" azt kellett, hogy eredményezze, hogy a felhajtóerő további kismértékű növekedése miatt a műtárgy emelkedjék, hiszen a talajátrendeződés lényegében lezajlott, telített volt a talaj. A valóságban a műtárgy a felhajtóerő növekedése ellenére határozottan megsüllyedt. Ennek számértéke mintegy 8 mm volt. A süllyedés oka az, hogy a vízvezető réteg alatti igen kicsiny vízáteresztő képességű (gyakorlatilag vízzáró) rétegre háruló terhelés megnőtt, ami főképpen ezt az agyagréteget, valamint a műtárgy alatti és a következő vízvezető réteget is összenyomódásra késztette. A mérések ezt a feltevést alátámasztják, mivel a vízállás csökkenése a műtárgy emelkedését, ellenkezője a süllyedését eredményezte. A vízlépcsőnél a duzzasztást 1973. április 16—20. közötti időszakban állították elő. A duzzasztás időpontjában, április 18-án végzett mérésnél 85,84 mOrsz. felvíz- és 82,66 mOrsz. alvízszintnél 2,2 mm-es, az ezt követő május 22-i mérésnél 87,43 felvíz- és 82,02 mOrsz. alvízszintnél újabb 4,1 mm-es süllyedést mértünk. Az 1. ábrán „első duzzasztás"-hoz tartozó görbe elméletileg várható (a felhajtóerőnövekedés miatt) emelkedése helyett a valóságban süllyedést mutat. A mérőhálózatnak erre és a többi pontjaira vonatkozó mérések azt is jelzik, hogy a felvíz felőli pontok a nagyobb terhelésnek megfelelően egységesen jobban megsüllyedtek, mint az alvízoldaliak. Ez a jelenség egyébként valamennyi eddig vizsgált hazai (és külföldi) duzzasztóműnél így alakult. A 6. ábrán az elárasztás utáni pontmozgást ábrázoltuk a vízállásváltozás — mint terhelésváltozás — függvényében. Az ábra is világosan mutatja, hogy a vízszint változása egy bizonyos határon túl a felhajtóerő feszültségcsökkentő hatását is legyőzve, terhelésként viselkedik. A terhelési görbék alakja, hiszterézishurkai a műtárgy alatti talaj, illetve az agyagréteg rugalmas összenyomódására vall. Visszaterheléskor ugyanazon terhelés hatására a vizsgált pont nagyobb süly-