Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Hörcher Ferenc-Szigyártó Zoltán: Az öntözőcsatornák szivárgási vesztesége

428 Horcher F. és Szigyártó Z. 2. A kísérleti eredmények feldolgozása A kísérleti eredmények birtokában az első lépés a vízhozamok kiszámítása volt. Ezt követően megkíséreltük, hogy a mért vízhozamok középértéke alapján határozzuk meg a különböző szelvények között jelentkező veszteségeket. Sajnálatos módon azonban egyrészt a vízhozammérési eredményt magát terhelő véletlen jellegű hiba, másrészt a fő vízkivételen keresztüli vízhozam-adagolás szükségszerű hibái miatt az azonos szelvényre vonatkozó 4—4 vízhozammérés eredményének a középértékét is olyan nagy véletlen jellegű hiba terhelte, hogy az egyes szelvények között a vízhozamban szignifikáns különbséget nem lehetett kimutatni. Ezért le kellett tennünk arról, hogy közvetlenül e mérések alapján vonjuk le következtetéseinket, aminek eredményeként nem nyílt mód arra sem, hogy tájékozódni tudjunk a vízveszteségek hely szerinti eloszlása felől. Az a körülmény azonban, hogy a fő vízkivételnél és a túlfolyónál a kísérletek egész ideje alatt a vízszállításra jellemző összes hidraulikai paraméter értékét rendszeresen rögzítettük, lehetőséget adott arra, hogy legalább a főcsatorna elejére és végére kellően megbízható közepes vízhozamértéket számítsunk. Ennek során, tekintettel arra, hogy kísérleti körülményeink között a vízhozamok csak igen kis tartományban ingadoztak, célszerűnek látszott azt az utat követni, hogy a fő vízkivétel zsilipjét, illetve a túlfolyó surrantóját a kísérleti mérések felhasználásával hitelesítsük, s a hitelesítési egyenletek és a műtárgyaknál vezetett naplók felhasználásával számítsuk ki egy-egy megfelelően kiválasztott időszakra ,,a kísérlet időtartamá"-ra a közepes vízhozamokat, s azok különbségét. Ami most már az utóbbi, kísérleti időtartamot illeti, azt célszerű volt minél hosszabbra választani annak érdekében, hogy ennek eredményeként a középvízhozamot terhelő véletlen jellegű hibák minél kisebbek legyenek: de ugyanakkor ügyelni kellett arra, hogy ezen az időtartamon belül a szintek valóban a kijelölt, érték körül ingadozzanak. így lehetett tehát meghatározni azokat az időtartamokat, amelyek az I. táblázat 4. oszlopában vannak feltüntetve, s amelyeken belül (mint ahogy azt a táblázat következő két oszlopa is bizonyítja) a csatorna mentén a vízszintek ingadozása valóban eleget tett a kívánalmaknak. Л be- és kilépő szelvényre vonatkozó közepes vízhozamok meghatározásával egyidőben természetesen kiszámítottuk az azokat terhelő középhibákat is, majd a veszteségek esetén a megfelelő különbségek képzésével, illetve szórások esetén a hibák halmozódására vonatkozó összefüggés felhasználásával, s a normális eloszlásra vonatkozó összefüggések figyelembevételével, továbbá a két szelvény közötti távolság értékével való osztással jutottunk azokra az eredményekre, amelyeket a II. táblázat 2. és 3. oszlopa mutat be. Ezeknek az eredményeknek a birtokában a feldolgozási munka egyetlen, még hátralevő feladata а К. IV. fürt-főcsatorna elején levő kétoldali övárok együttes vízhozamának, illetve ebből az 1 km hosszra eső fajlagos vízhozamnak a meghatározása, hogy ilyen módon — egészen más adatokból kiindulva — ellenőrizni lehessen a vízveszteségekre kapott előző értékeket. Az ezzel kapcsolatos lépések értelemszerűen a következőek voltak: Mindenekelőtt az ismételt mérések alapján minden évre külön-külön meghatároztuk a jobb és bal oldali övárok közepes vízhozamát, s ennek, mint empirikus középértéknek a szórását. Ezt követte az 1 km hosszra eső jobb és bal oldali fajlagos vízhozam,