Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

4. füzet - Bélteky Lajos: Sókiválásra hajlamos hévízkutak és termelésük biztosítáa

404 Bélteky Lajos 1939-ben készült 861 fm, 133/124 mm 0-jű termelőcső van beépítve. Bükkszéken, ahol a már említett szűk termelőcsőben dugattyúzással indítják meg a termelést, a statikus vízszint még mélyebben, —140 m-nél van. Ott ugyancsak a vízben elnyelt C0

2 szállítja fel a vizet „gázlift"-ként. Mezőkövesden a kísérletet irányító szakmai bizottság arra törekedett, hogy a savazás ne folyamatos, hanem szakaszos legyen, a sósavazás a kút béléscsövét ezalatt se támadja meg, azonkívül a vízkőleoldás technológiája is olyan legyen, amely majd más, hasonló jellegű termálkútnál is alkalmazható a sólerakódások eltávolítására. A sav adagolásához 100 m hosszú gumitömlőt használtak, mert ezzel az adagolás mélységét egyszerű módon lehetett változtatni. A sósav betáplálása a lerakodási szakaszban több szinten is történt. A savnak és a beadagolandó korróziót megakadályozó „inhibitor"-nak optimális mennyiségét kísérletsorozattal állapították meg. Az adagolt sósav (HCl) mennyisége a termálkút mindenkori vízhozamára vonatkoztatva literenként 3—9 g érték között változott, ami a termálvízben felhígulva 0,3—0,9%-os koncentrációt jelent. A legkedvezőbb eredményt literenként 5—7 g körüli HCl mennyiséggel sikerült elérni. A külföldi Servo CK 821 és Armohib 28 jelű inhibitorok 0,5—1%-os töménységben a vaskorrózió ellen kielégítő (93—97%-os) védőhatást biztosítottak. A hazai gyártmányú hexametiléntetramint 65 °C-on felül már nem használható. A kísérlet során a lerakódások leoldásához használt sósavazás hasznosulásának hatásfoka 90% volt, és az inhibitor a vízkő leoldásának sebességét nem befolyásolta. Megállapítást nyert az is, hogy előnyös a több mélységi szintben történő „lépcsős" savadagolás. Túlságosan kis savkoncentráció esetén a vízkő leoldása időben elhúzódik, s a felhasznált sav nagyobb hányada a lúgos karakterű hévíz közömbösítésére esik, túl nagy savkoncentráció esetén pedig nagy a savveszteség. A leoldást az acélcső védelme érdekében nem célszerű teljes mértékben elvégezni, hanem egy vékony védőréteget kell hagyni. Mezőkövesden 6—7 naponként a lerakódás mennyisége meghaladja a 210 kg-ot, mélysége eléri a 70—80 m-t. A Mezőkövesden kialakított technológia nemcsak a hévízkutak termelő(bélés-) csövében képződött lerakódások leoldására alkalmazható, hanem a hévizet szállító csővezetékben keletkezett hasonló jellegű vízkőkiválások leoldására is. A mezőkövesdi I. sz. termálkút részletes vegyvizsgálati bizonylata az 7. táblázaton látható. A sikeres kísérletek után a „Zsóry" fürdőben 1968 óta 8—10 naponként üzemszerűen végzik az előzőkben ismertetett savazást, s a fúrással való kőeltávolítást teljesen megszüntették. A két és fél órára csökkentett sóeltávolítás a fürdő üzemét egyáltalában nem zavarja, mert a savazás az üzemszüneti órákban elvégezhető. Egy-egy savazás önköltsége kb. 3500,— Ft-ot tesz ki. Mivel vegyi összetétel, gáztartalom, hőfok és nyomás tekintetében minden hévíz egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, az eljárás alkalmazása előtt esetenként el kell végeztetni a hévíz és a lerakódások részletes vegyvizsgálatát, s meg kell határozni a vízkőkiválás sebességét, az adagolandó sav és inhibitor optimális mennyiségét, továbbá az adagolás mélységét s végül a termelési (kútfej-) nyomást a vízhozam függvényében. Ezek ismeretében el lehet készíteni a savazások ütemtervét olyan időbeosztással, hogy a kút folyamatos üzeme biztosítva, ill. a hévízkút leállása és újraindítása pedig elkerülhető legyen.