Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)
3. füzet - Sárváry István: A Budapesti termálvizek védőterülete
A budapesti termálvizek védőterülete 279 anélkül, hogy a számításokat részletesen felülvizsgálnánk, megállapíthatjuk, hogy a budapesti hévizek termális védőterületének nagyságrendje 1000 km 2 körüli értékű. A védőterület helyét a felszíni karszt és a mélykarszt határvonalától a mélykarszt irányába erősen eltolódva kell feltételeznünk, mivel itt helyezkedik el az a rossz hővezető képességű üledéktakaró, amelynek az alááramlás során a karsztvíz felmelegedésében döntő szerepe van. :í. Összefoglalás Fentiek alapján nyilvánvaló, hogy a védőterület kijelölésénél mindig számításba kell vennünk azoknak a tényezőknek a nagyságrendjét, amelyek az egyes víznyerőhelyeken kialakult egyensúlyi helyzetet befolyásolják. A különböző céllal kijelölt védőterületek, illetve távolságok nagyságrendjének értelmezésénél mindig figyelemmel kell lennünk egyrészt a változást okozó tényező nagyságára, másrészt irányára, helyére is. Megfelelő szerkezeti adottságok, nyílt járatok esetében a hatás rendkívül gyorsan terjedhet. A budapesti mélykarszt azonban szerkezeti tekintetben még igen kevéssé ismert. Megállapítható, hogy a korábbi konkrét javaslatokban szereplő, illetve az 1070-ben hatálybalépett védőterület nagysága kb. megfelel a ,,másodrendű hidraulikai védőterület" nagyságrendjének. Ilyen nagyságú védőterület azonban a hévizek hozamának, hőmérsékletének külső beavatkozástól való mentesítését nem biztosíthatja, sőt a közegészségügyi szempontból kifogásolható radioaktív szennyeződések ellen sem véd. Megállapítható az is, hogy a budapesti hévizek már most sem mentesek a külső behatástól. A Dorog-Pilis-i szénbányászat kapcsán kiemelt bányavizek az ÉNv-i forráscsoportnál a nyugalmi szintek kimutatható süllyedését, és ezzel kapcsolatban a vízhozamnak ma még ellenőrizhetetlen csökkenését okozták. A jövőben ez a hatás a mélyebb dorogi bányaművelési szintek bekapcsolása és az ezzel kapcsolatban növekvő vízkiemelés miatt tovább fokozódhat. A hévizek jelenlegi állagát tökéletesen biztosító „hidrogeológiai védőterület" határa nem állapítható meg, mivel az a természeti tényezőkön túlmenően elsősorban a vízhozamok függvénye. Л várható változások vizsgálatára további mérési helyek kialakításával fokozni kell a karsztvízszintek, illetve a „nyugalmi vízszintek" mérésére szolgáló észlelőhálózat hatékonyságát. A további méréseket csak a különböző befolyásoló tényezők: Duna-vízszin, légnyomás stb. párhuzamos mérésével és korrekcióba vételével, egységesen érdemes végezni. A valószínűsített rendkívül hosszú átfutási idő lehetővé teszi, hogy az alááramlásban résztvevő vizek tényleges sebességét a víz korának meghatározásával próbáljuk megközelíteni. Az e célra történő mintavételt a pesti oldalra, de a Dunához közel kitűzendő, viszonylag kis mélységű, (tehát nem túl költséges) fúrásokból lehetne megoldani. A fúrások az esetleges radioaktív szennyeződés vizsgálatára is alkalmasak lennének, egyben észlelőhálózati célokat is szolgálhatnának. Az alááramlás távolságát geofizikai módszerekkel (pl. sekélyfúrásokban végzett gg-anomália mérésével) lehetne kimutatni. Az áramló víz hőt von el a rossz hővezető üledéktakaró alól, ami feltétlenül a felszínhez közel is mérhető hőflukszuseltérést eredményez. E módszerrel reálisan körül lehetne határolni a forróvizel tároló mélykarsztot, ami alapot nyújtana a további kutatásokhoz, esetleges feltárásokhoz.
