Vízügyi Közlemények, 1972 (54. évfolyam)

2. füzet - Korim Kálmán-Liebe Pál: Hévízelőfordulási viszonyok a Balaton déli partvidékén

Hévízelőfordulási viszonyok 171 majd a harmadkor elején Buzsák —Táska vidékén az egész keskeny, szintén DNY —ÉK-i paleogén tengervályu. A rideg karbonátos kőzetekből felépített mezozóos és részben paleozóos vonulat az orogén mozgásokra törésekkel reagált, aminek vízföldtani szempontból különösen fontos szerepe van. Az intenzív töréses szerkezetet különösen a táskái területet ábrázoló (8. sz. szelv.) földtani szelvény szemlélteti. A Balaton déli partvidékének jelenlegi arculatát tulajdonképpen a miocénben megindult, s a negyedkorig, sőt napjainkban is tartó, az egész országra jellemző süllyedés alakította ki. E süllyedési folyamat a Balaton vidékén is különböző mértékű volt. A kis intenzitású miocén medencekialakulást nagyarányú pliocén, különösen felsőpannóniai süllyedés követte, amely a legnagyobb kimélyülést, következésképpen a legtekintélyesebb pliocén üledékvastagságot Buzsák—TáskaÖreglak térségében, illetve attól délre-délnyugatra eredményezte. (L. az 1—8. sz. szelvényeket). Végső soron a Balaton déli partvidékén a tektonikai folyamatok idéztek elő a hévízelőfordulás szempontjából kedvező délnyugati mélymedence alakulatot. 2. Vízföldtani viszonyok a) A hévíztároló kőzetek, kiterjedésük, nagyságuk és főbb jellemzőik Alaphegység A hévízelőfordulási viszonyokat elsősorban a földtani felépítés szabja meg. A medencealjzatot nagy területen vízzáró-vízrekesztő sajátságú kristályos átalakult kőzetek (fillit, szericitpala, kloritpala, stb.) alkotják, s ezek eleve kizárják a hévízjeltárás lehetőségét. A zónálisan húzódó plutonszerűen benyomult gránit-granitoid típusú magmatikus kőzetek ugyancsak kedvezőtlenek ebből a szempontból, a hasadékvizük gyakorlatilag nem számottevő. Ezt igazolta a balatonfenyvesi vízkutató fúrásban megvizsgált granitoid képződmény rétegvizsgálata, amelyből nem volt vízbeáramlás. Ezzel szemben a karbonátos közetekből álló alaphegységrészletek általában a helyenként jól kifejlődött repedés-hasadékrendszerűk következtében fontos víztartók és vízvezetők. A fedett karsztvízrezervoárokra jellemző hidrodinamikai rezsimiik elsősorban a balatonberényi eltemetett mészkő és dolomitrög jellemzője. Ez a rög ugyanis a Keszthelyi hegység mélybesüllyedt folytatása, amely nyugati irányban törések mentén fokozatosan leszakadva a zalai medencealjzat nagy részét képezi. A balatonberényi KSZKBI üdülő területén mélyített fúrás 256 m-től 271 m talpmélységig harántolta a felsőtriász sötétszürke pirittel hintett repedéses mészkövet, amelyből kezdetben 75 l/p mennyiségű 18,5 °C hőmérsékletű vizet nyertek, s még jelenleg is üzemben van kb. 10 l/p hozammal. Viszont a felsőpannóniai homokos szakasz közbeeső réteg vizsgálata során, amikor a 181 — 192 m közötti mélységszakasz került beszűrőzésre, közel 1200 l/p hozamú 18 °C hőmérsékletű kénes karsztvizet kaptak +2,5 m térszint feletti üzemi vízszint mellett. A nyugalmi vízszint ugyanakkor +11,0 m volt. E nagy vízhozam és a vízkémiai összetétel alapján a feltört víz karsztvíz jellegű és a Hévízfürdő környéki viszonyokhoz hasonlóan törések mentén kerül a fekvő mészkőtároló rendszerből a fedő felsőpannóniai porózus (homok és kavics) rétegekbe.