Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

88 Auer R. és Berhidai G. 3. ábra. A Tengerszem szálló nyomásfokozó szivattyúháza sátortábor és turistaforgalom kb. 60 m 3/nap vízigényének nyomás fokozását tar­talmazza a már meglévő medencék és szivattyúház segítségével. Ehhez jön még a távlati fejlesztés esetén az üdiilőkorház napi 80 m 3 vízszükségletének nyomásfokozási (3. ábraj igénye, mely a jelen beruházást nem terhelte és így népgazdasági érték­lekötést nem okoz. A vízfogyasztás ingadozásainak kiegyenlítésére, valamint a szük­séges víznyomás biztosítására a Babotkút közelében a Kecső völgyben levő tereplép­csőn, mint legalkalmasabb helyen 100 m 3-es víztároló medencét helyeztünk el. A vízmű és a medence között a szívómedence túlfolyó vezetékéről való leágazással 200 mm átmérőjű azbesztcement gravitációs vezeték épült. Az elágazási ponton elhelyezett tolózáraknában 2 db tolózárat építettek be, melyekkel a túlfolyó víznek a tározómedencében illetve közvetlenül a Kecső patakba való kifolyását lehet szabályozni. Ebben az aknában klórozzák a vizet. A klórozó berendezés a túlfolyó víz mennyiségének megfelelően adagolja a szükséges oldatot. így biztosítható csak, hogy a hálózatba kerülő vízmennyiségnek sem az előírtnál kisebb mértékű, sem pedig túlklórozása ne következhessen be. Ezzel a megoldással azonban a 100 m 3-es meden­céből a Kecső patakba túlfolyó víz is klórozva van, ez a klórmennyiség a Kecső patak vízhozamához képest azonban elenyésző. Az összekötő 200 mm átmérőjű gravitációs vezeték hossza 350 fm. A Babotkúti vízmű leágazási pontja és a tározó­medence max vízszintje közötti geodéziai magasságkülönbség: 244,20-240,54 = = 3,66 m. A 100 m 3-es kiegyenlítő medence (4. ábra j az UVATEBV-nél elfogadott újítá­sunk alapján csonkakúp alakú fenékrésszel, előregyártott elemekből kialakított héjszerkezetű födémmel készült. A medence átmérője 0,0 m. A lejárónyílás a befüg­gesztett hengeralakú záróelemben az egészségügyi előírásoknak megfelelően kettős zárással került kialakításra. A medence vízzáróságát 15 cm vasbeton szerkezettel és háromrétegű vízzáró vakolattal biztosítottuk. A medence körül 10 m sugarú védőterületet biztosítottunk szögacél oszlopokra erősített gépfonatú kerítéssel. A tározó medence és a községi meglevő hálózat közötti gravitációs vezetéket az óracsúcsnak megfelelő vízmennyiség szállítására méretez­tük, mely: 1,5-244 Qóracsúcs = — = lo m 3/óra. A legkedvezőtlenebb pont a Tengerszem szálló alsó szolgálati medencéjének legmagasabb szintje 215,70 m-A-f., a 100m 3-es minimális üzemi szintje 238,00 m-A-f.

Next

/
Thumbnails
Contents