Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Franciaországi vízgazdálkodási politika 67 A matematikai modellek azonban — éppen centralizált jellegüknél fogva — nem alkalmasak egyes konkrét fejlesztések megvalósításával kapcsolatos egyedi döntésre. Csak a két különböző szintű és szemléletű módszer együttes alkalmazása adhatja meg a szükséges gazdasági jellemzőket. A TARIFAUS POLITIKA EIAI ALAPJAI A vízdíj fizetés terén Franciaországban általában nagy a bizonytalanság mind a díjak nagyságát, mind azok meghatározásának elvi alapjait illetően. Jóformán ahány vidék, annyiféle a díj, a vízbeszerzés ideje, forrása, módja és használója szerint. A fizetendő összegek évről évre változtak a kapacitás-kihasználtság és ezzel összefüggésben a felmerült költségek függvényében. A kormány új gazdaság politikája, mely a területrendezési terv fókuszába a vízgazdálkodás racionális átszervezését helyezte, élesen ráirányította a figyelmet az árproblémára. A létesítmények optimális kihasználtságának, jövedelmezőségének, a víz takarékos és racionális felhasználásának ui. előfeltétele egy állandó, széles körű, a vízbeszerzés és vízelvezetés összes költségelemeit tükröző vízdíj megállapítása. Az árképzés metodikájának közgazdasági alátámasztására a francia közgazdák ma, az osztrák iskola által propagált határhaszon elméletet állítják. A vízdíjak meghatározásának közgazdasági alapjai A határhaszon elmélet szerint a víz eladási árának egyenlőnek kell lennie a határköltséggel. A határköltség annak az utolsó m

3 víznek önköltségét jelenti, melyet a fogyasztó még hajlandó felhasználni. Nyilvánvaló, hogy a fogyasztó csak az esetben igényli ezt az utolsó mennyiséget, ha a haszon, melyre ezáltal szert tesz — azaz a határhaszon — legalább is egyenlő az utolsó egység vételárával. A vízdíjnak határköltség szerinti meghatározása az öntözőrendszer optimális kihasználtságát kívánja biztosítani, egyenlőséget teremtve minden fogyasztó számára a határhaszon és a határönköltség között. Eszerint a berendezés méreteit csak abban az esetben gazdaságos növelni, ha a fogyasztó hajlandó megfizetni az ezáltal szállítható többletvízmennyiség határköltségét. A víz ára tehát megszabja a termelékenység mértékét. Pl. ahhoz, hogy egy öntözőgazda 0,10 Fr/m

3 vízdíj mellett olyan termékből, melynek piaci ára 1 Fr/kg 1 m

3 többletöntözővizet gazdaságosan vegyen igénybe, legalább 100 gramm többlettermést kell elérnie, ez esetben ui. az öntözőgazda határhaszna eléri az öntözővíz határköltségét, azaz a víz árát. Az árstruktúra Az árképzés metodikáját és az ár szerkezetét (struktúráját) illetőn különbséget tesznek, hogy mezőgazdasági vagy más, tehát ipari, lakossági és egyéb célra történik-e fogyasztás. Az elhatárolást részben közgazdasági, részben finanszírozási alapokra vezetik vissza, az alábbiak figyelembevételével: — A felhasználásra kerülő öntözővíz mennyiséget az öntözésre kerülő területen az öntözött kultúrák vízigénye teljes mértékben behatárolja, szemben az ipari, lakossági és egyéb célra irányuló vízfogyasztással, melynek mértéke a jövőt illetően állandó növekvő tendenciát mutat, lényegében tehát végtelen. Fenti elv alapján egy