Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

R VI) 10IZOTÓPOS TÖMÖRSÉG ÉS NEDVESSÉGTARTALOM MÉRÉSEK AZ ÁRVÍZHATÁSOK MEGFIGYELÉSÉRE MÉSZÁROS LAJOS

1 Mérésekre és vizsgálatokra különösen nagy szükség van árvizek idején — többek között abból a célból —, hogy megismerjük a védgátakban az árhullám hatására kialakuló átázás és szivárgás jelenségének a folyamatát, felismerjük a folyamatok törvényszerűségét, majd ebből kiindulva műszaki paraméterekkel alátámasztoll, egyértelmű következtetéseket tudjunk levonni a védgát állékonyságában bekövetkezett változásokra. Ez a feladat nem egyszerű, mert olyan mérési módszert igényel, amellyel nyomon lehet követni a védgátnak elvileg bármely pontjában, a védgátat jellemző paraméterek változását az árhullám hatására. Az elméletek a természetbeni jelenségekre számos egyszerűsítő feltevést tesznek, (homogén, izotróp szivárgási tér, potenciálos és permanens áramlás a Darcy-törvény érvényességi tartományában, kapilláris szivárgás nélkül stb.) és elméleti megfontosaikat olyan modellkísérletek eredményeivel támasztják alá, amelyekkel a valóság sohase képzelhető el maradéktalanul. Ha ezeket az elméleteket az általuk megkívánt védvonal erősítési munkák költsége szerint összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a költségek olyan széles intervallumban mozognak, hogy a védekezés vagy védvonal erősítési munkáknál a műszaki és gazdasági optimum megvalósítását tekintve jogos aggályokat támasztanak. Ahhoz tehát, hogy hű képet kapjunk a valóságban lezajló átnedvesedés és szivárgás kialakulásáról és hogy a természetben mért műszaki paraméterekkel igazoljuk a védgát állékonyságában beállott változtatásokat és az ehhez kapcsolódó egyes védekezési munkák szükségességét, rendszeresíteni kell az árvízhatások megismerésére alkalmas radioizotópos méréseket. A méréseket már akkor célszerű elkezdeni, amikor az árvíz kilép a hullámtérre, és akkor befejezni, amikor visszatért a mederbe. 1. Radioizotópos mérések az 1070. évi tiszai árvíznél Ilyen célkitűzésekkel és megfontolásokkal vezettük be a radioizotópos méréseket az árvízi kutatások terepkísérleteinél, majd ennek tapasztalatai alapján tettünk kísérletet annak első gyakorlati bevezetésére az 1970. évi tiszai árvíznél. Meg kell mondani, hogy a körülmények több szempontból nem voltak kedvezőek ahhoz, hogy a méréseket rendszeresen végezhessük. Ugyanis: 1. az árhullám már régen kilépett a hullámtérre, sőt a tetőzés körül tarlóit, amikor sor kerülhetett a mérésekre, így a védgát átázási folyamatából csak a végső kifejlődés rövid szakaszát tudtuk mérni radioizotópos módszerrel; 2. ehhez a késedelemhez, többek között hozzájárult az is, hogy a védelemvezetésnek érthetően sokkal fontosabbak voltak a több helyen jelentkező aggályosnak látszó árvízi jelenségek feltárása, az okok és összefüggések tisztázása kézi feltáró fúrásokkal, mint a rendszeresen végzendő izotópos mérések. Az izotópos mérésekre így csak a kereken 400 fm oknyomozó talajfeltáró fúrások elvégzése közben tudtunk sort keríteni. Az elkövetkezendő árvizeknél ezek az okok ismét akadályozhatják a tervezett mérések lebonyolítását, ha felsőbb intézkedéssel nem hoznak létre legalább egy-két mérőcsoportot, amelynek feladatát néhány célszerűen megválasztott védvonalszakaszon kizárólag az árvízhatás radioizotópos mérése fogja képzeni. Mészáros Lajos mérnök, n Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tudományos munkatársa