Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)
4. füzet - Öllős Géza: A harmadik szennyvíztisztítási fokozat
384 öllős Géza adódott (NH 4—NR*5 mg/l). A 6. sz. vizsgálatnál ezzel szemben azonos hőmérséklet mellett, de 0,3 kg/nap iszapterhelés esetében a nitrifikáció mértéke kg lényegesen csökkent (hiszen a NH 4—N%25 mg/l). — A nitrogéneltávolítás a nitrifikációtól és különösen az eleveniszapos medencét elhagyó tisztított szennyvíz oldott oxigéntartalmától függ. Amikor a nitrifikáció erőteljes és az 0 2<2 mg/l volt, a nitrogéneltávolitás ekkor volt a legnagyobb mértékű. A 21—24. sz. vizsgálatok esetében a szennyvíz denitrifikáló medencében való tartózkodási időtartamát 2 óráról 3, majd 4 órára hosszabbították. Ennek eredményeként a nitrogéneltávolítás mértéke 60% fölé emelkedett. Összefoglalásként a Wuhrmann-féle eljárással kapcsolatban megállapítható, hogy megfelelő mértékű nitrifikáció, 1—2 mg/l 0 2 koncentráció és 3—4 órás denitrifikáló medencebeli tartózkodási időtartam esetében még ingadozó szennyvízterhelés esetében is 60% feletti nitrogéneltávolítást lehet elérni. A denitrifikációt azonban a hőmérséklet is döntő módon befolyásolja: télen azért ilyen kedvező eredmény nem várható. 5. Foszfát eltávolítás A szennyvíz foszfáttartalmának az eltávolítása, a nitrogénvegyületek eltávolításához hasonlóan szintén a befogadók eutrofizálódásának a megelőzését, ill. a befogadó vizek minőségének a védelmét szolgálja. A hagyományos biológiai szennyvíztisztítási eljárások révén a nyers szennyvízben levő foszforvegyületeknek csak mintegy 20-40%-a távolítható el. Ez azt jelenti, hogy a második szennyvíztisztítási fokozat után a tisztított szennyvíz még mintegy 5—30 mg/l foszfort tartalmazhat. És ha ezzel szembeállítjuk a 0,01 mg/l foszforkoncentrációt, amely a befogadókban már intenzív alga-szaporulatot eredményez [31], akkor érthető, hogy a foszfáteltávolításra vonatkozó kutatások is az utóbbi időben terebélyesednek. A tapasztalatok — különösen az állóvizek, tározók esetében — intenek óvatosságra. Az eljárások közül úgy tűnik, a kémiai eljárások terjednek el. A kémiai úton létrehozott csapadék Al(III), Fe(III) és Ca(II) sók közvetítésével érhető el. Újabban a La(III) sók alkalmazása is előtérbe kerül. A kémiai eljárások alapelve a következő: a foszforvegyületek pelyliesítés révén ülepedőképessé válnak és így ülepítés révén eltávolíthatók. Aszerint, hogy ortofoszfát, komplexfoszfát, vagy szerves vegyületben előforduló foszfátról van szó, a kémiai folyamatok egymástól eltérőek. A foszfáteltávolításnak kétféle megoldása ismert. Az egyik esetben az eltávolítás a biológiai tisztítást végző berendezés után külön berendezésben valósul meg [28], (Ez a helyzet pl. a Prien-i szennyvíztisztító telepen az NSZK-ban). A másik esetben a derítőanyagokat a levegőztető medencébe adagolják, s így az eleveniszapos tisztítás és a foszfáteltávolítás együttes folyamat [28]. (Ez a helyzet pl. a Moosburg-i szennyvíztisztító telepen az NSZK-ban.) Az eljárás alkalmazhatóságát a Prien-i teleppel kapcsolatban mutatjuk be [28], Itt az adagolt alumíniumszulfát mennyisége 30—60 g/m 3, a kalciumhidroxidé pedig 80 — 100 g/m 3. A kémiai kezelés eredményét az V. táblázat érzékelteti.
