Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)
4. füzet - Öllős Géza: A harmadik szennyvíztisztítási fokozat
362 OUős Géza nek növekedése a befogadók természetes öntisztulási folyamatát, a természetes biológiai körfolyamatokat egyre inkább kedvezőtlenül befolyásolja. Ez az oka annak, hogy számos vízfolyásra nézve már szigorúbb szennyvíztisztítási mértéket követelnek meg. A törekvések a BOI s 10 mg/l, és a lebegőanyag-koncentráció 10—15 mg/l értéktartományba való csökkentésére irányulnak Ennek eléréséhez a tisztított szennyvizet, mielőtt a vízfolyásba vezetnék, számos biológiai szennyvíztisztító telepen további tisztításnak („polishing") vetik alá. Az ilyen utótisztítást — teljesen általánosan — harmadik tisztítási fokozatnak nevezzük. 2 Erre a tisztítási fokozatra különösen szükség van akkor, ha a tisztított szennyvíz valamilyen különleges célú — pl. ipari — újrafelhasználására kerül sor. Ebből következik az is, hogy a harmadik tisztítási fokozattól várt tisztítás mértékét az elhelyezés vagy az újrafelhasználás minőségi igényei szabják meg. A már meglevő biológiai szennyvíztisztító telepeken a tisztítási mérték növelését rendszerint a harmadik fokozat beiktatásával érik el. Az újonnan létesülő telepeken azonban a második és harmadik tisztítási fokozatot egyesíteni szándékozó biológiai-kémiai eljárások bevezetésére való törekvés is megfigyelhető [pl. 34]. A második tisztítási fokozatban, illetőleg a vízfolyásban a szerves anyagok nagy része többek között széndioxiddá (C0 2), nitritté (NOg), nitráttá (NO3) és foszfáttá (PO®-) oxidálódnak. A jelenlegi második tisztítási fokozatban a szerves anyagok zöme lebontódik, de a nitritek, nitrátok és foszfátok megkötése, ill. eltávolítása nem sikerülhet teljesen. A városi szennyvízben nagyságrendileg 50—80 mg/l összes N és kb. 8 — 15 mg/l összes P található. így a második fokozatból kikerülő, biológiailag tisztított szennyvízben általában 25—65 mg/l összes N és 6 — 12 mg/l összes P fordulhat elő. Ezek a koncentrációk olyan nagyok, hogy az ilyen mértékben tisztított szennyvíz tóba vagy (lassúbb) vízfolyásba vezetése után az eutrofizálódásra rendszerint számítani kell. A következő időszakban az eutrofizálódás problémája nyilván hazai vonatkozásban is erőteljesebben kerül szóba [42], Éppen ezért az eutrofizálódás kritériumait fokozottabban szem előtt kell tartani. Ilyen szempontból végezve vizsgálatokat, abból a tényből szükséges kiindulni, hogy a fitoplanktont képező algákat felépítő elemek közül a C, N, P elemek atomjai a következő arány szerint vannak jelen: C:N:P = 106:16:1. A felszíni vízben levő sokféle elem közül az eutrofizálódás kritériumaként az N, de különösen a P vegyületek rendelkezésre álló mennyiségét célszerű kritériumként alapul tekinteni. Ily módon járva el, a víz N, P forrásait (mezőgazdaság, lakosság, ipar) felderítve, a megfelelő „háztartási" vizsgálatok alapján dönthető el az, hogy kedvezőtlen mértékű eutrofizálódásra kell-e számítani. De ilyen vizsgálatok alapján határozható meg az is, hogy pl a a harmadik szennyvíztisztítási fokozatot valamely felszíni víz védelme szempont1 A harmadik szennyvíztisztítási fokozat — mint fogalom — az újabb kutatások tükrében egyre szélesebb körű tevékenységet rejt magában. Régebben a harmadik fokozat alatt általában a nitrogén- és foszforvegyületek eltávolítását, vagy esetleg még a biológiailag nem bontható egyéb anyagok (pl. kemény detergense'k) eltávolítását értették. Az utóbbi évtized kutatásai alapján azonban már szélesebb körű tevékenységet kell érteni alatta. A „polishing" (fényesités) kifejezés igen hűen fejezi ki azt, hogy a harmadik szennyvíztisztítási fokozat alatt a szokásos biológiai tisztítórendszerekből kikeriilt ,,tisztított" szennyvíz további tisztítására van szükség. Ez a tisztítás lehet mechanikai, biológiai és kémiai. A hangsúlyt a jelenlegi tisztítástechnológiai rendszerek esetében a további, az utótisztításra kell helyezni. Mechanikai tisztítás ugyan a második tisztítási fokozatban is szerepel, azonban ez eljárás nem azonos azokkal az eljárásokkal, amelyeket az utótisztítás során alkalmaznak.
