Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

3. füzet - 6. Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz elleni védekezés módszertani kérdései - 6.4. Karászi Kálmán: Új anyagok és módszerek a védekezésben

:238 A védelem módszertani kérdései .'{. Védekezési eljárások és anyagok a) Hullámverés elleni védekezés A hullámverés a kedvező időjárási körülmények következtében az árvízvéde­kezésnél nem okozott súlyosabb gondokat. Ennek egyik oka volt az is, hogy a ko­rábbi évtizedek tervszerű hullámtéri fásítása eredményeként a védvonalak túl­nyomó részén igen jó állományú véderdő állta útját a nagyobb hullámzás kialaku­lásának, s emellett a töltés gyeptakarója is, a májusi és júniusi időszaknak megfele­lően, dús és tömött volt. Ennek ellenére, a hagyományos védekezési módok mellett, több újfajta módszer is alkalmazásra került. Az új módszer alapanyaga a fólia­lemez volt. 7. PVC fólia homokzsák terheléssel Alkalmazására elsősorban ott került sor, ahol gyeptakaró egyáltalán nem volt, vagy a minősége igen gyenge volt. A 420 cm szélességű 100 m hosszú fólia teker­cset a töltés rétegvonala mentén görgetve két ember terítette és másik két dolgozó, közvetlenül utánuk az előre elkészített homokzsákokkal terhelte a leterített 1. ábra. Füles karós fólia hullámvédmü készítése (Középtiszavidéki Vízig.) Puc. 1. IJodeomoeKa iciufumnoco coopy.nceuu.H npomue SOAHOÖO.H U3 (fiojibiu u 113 OCMPOKOJI Fig. 1. Construction of lug-pole foil protection aginst wave scouring Abb. 1. Verfertigung des Schutzwerkes gegen Wellenschlag aus Folie mit Markiernagel

Next

/
Thumbnails
Contents