Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

3. füzet - 6. Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz elleni védekezés módszertani kérdései - 6.2. Galli László-Szilvássy Zoltán-Zsuffa István: Szivárgás vizsgálatok az árvíz alatt

(í.2 SZIVÁRGÁS-VIZSGÁLATOK AZ ÁRVÍZ ALATT (ialli László—Szilvássy Zoltán (Ír. Zsuffa István

1 Az árvíz alatti szivárgásokat, és így közvetve a védvonal állékonyságát is, elsősorban az altalaj minősége határozza meg. Ennek vízvezető-képessége szerint alakulnak ki a töltés alatti szivárgásuk és a hidraulikus talajtörések veszélyei, és az altalaj fedőrétegének a minősége határozza meg az anyagárokból épített töltések rézsűinek az állékonysági feltételeit is. Ezért az árvíz alatti folyamatok megítéléséhez és a védekezés szükségességének, módjának, valamint mértékének a meghatározásához ma már elengedhetetlen a védvonalak altalajának és a töltés anyagának a hidraulikai ismerete. A magyarországi védvonalak — a Tisza völgyében csakúgy mint a Duna völgyében — altalajuk rétegsorának a minősége szerint több típus csoportba sorolhatók. A Tiszavölgy altalajának az alaptípusa általában egyforma. Alaprétege a védvonalaknak majdnem mindenütt a 10—50 m vastag, iszap-lencsés alföldi kék homok, amelyet hosszabb összefüggő szakaszokon csak a Bodrog, majd a Sajó —Hernád hordalékkúpjainak a kavicsos-homok, durva homok rétegei szakítanak meg. A kötött fedőréteg a Tisza védvonalain — elsősorban a Felső-Tiszán — sok helyen hiányzik, vagy erősen homokos jellegű, sok helyen pedig — általában az Alsó-Tiszán — olyan vastag, vagy olyan erősen kötött anyagokból áll, hogy a töltésben lejátszódó folyamatok szempontjából az altalaj gyakorlatilag már vízzárónak tekinthető. Mivel a töltések a Tisza védvonalain is mindenütt fedőrétegből épültek, a Felső-Tiszán a töltések általában homokos jellegűek, majd lefelé haladva mind kötöttebbé válnak és az Alsó-Tiszán többségűkben már erősen kötött, vízzáró jellegűek. I. A védvonalak feltárása A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet az 1950-es években tájékoztatási célokra feltárta mind a dunai, mind pedig a tiszai védvonalakat. Az 1965. évi dunai, majd az 1970. évi tiszai árvíz alatt pedig Szilvássy Zoltán és dr. Zsuffa István a védvonalak veszélyeztetett szelvényeiben igen sok fúrást végzett és sok szivárgási kérdést tisztázott. Ezeknek a feltárásoknak és vizsgálatoknak az adatait összevetve az árvizek alatt megfigyelt jelenségekkel, majd az árvíz után végzett feltárások eredményeivel, lehetőség volt azoknak az árvíz alatti folyamatoknak a tisztázására, amelyek a védvonalak tényleges adottságai között következnek be, majd a 1 (ialli László, mérnök, a Vízügyi Tervező Vállalat főtechnológusa, Budapest Szilvássy Zoltán mérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kuiaíó Intézet tud. főmunkatársa, Budapest Dr. Zsuffa István mérnök, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője, Baja 14'