Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

3. füzet - 1. Árvizek és az 1970. évi árvíz a Tisza völgyében - 1.2. Lászlóffy Woldemár-Szilágyi József: Az 1970. évi tiszavölgyi árviz hidrológiai jellemzése

Az árvíz hidrológiai jellemzése 37 A Bodrog és a Sajó vízgyűjtőjét nem érték a nagy esőzések, a tiszai maximumok ezért egészen a Tiszafüredig terjedő szakaszon a korábban észlelt legmagasabb vízállások alatt maradtak (mindazonáltal 99% körüli szinten). Tiszafürednél 9 cm-rel, Szolnoknál 15 cm-rel ismét rekordot javított a Tisza, nyilván ez a szakasz az, ahol legjobban megrekednek az árhullámok. A Körösök vízrendszere, amint említettük, a kritikus napokban kevés csapadékot kapott, ezért a rendszer mércéin „csak" 70—90%-os vízállásokat észleltek és a torkolatnál levő csongrádi Tisza-mércén sem érte el a víz szintje a korábbi maximumot. A Maros forrásvidéke a Szamoshoz hasonlóan a május 12 —13-i zivataros esők középpontjába esett. A két folyó tehát — ritka eset — egyszerre áradt meg. 15-én reggel Gyulafehérvárott 928 cm-re hágott a víz, 367 cm-rel magasabbra a korábbi maximumnál (!). Hosszú útján azután (Gyulafehérvár 384 km-re van a torkolattól) ellapult a heves árhullám, Soborsinnál már „csak" 111 cm-rel és Makónál 44 cm-rel múlta felül a nyilvántartásokban szereplő LNV szintjét (6. ábra ). A Maroson május 24-én újabb, bár kisebb árhullám indult el, amely erősen elnyújtotta az alsó szakaszon az apadást. A Maros mellett a Duna magas vízállása is hozzájárult ahhoz, hogy a Tisza szegedi szelvényében csak jún. 2-án, 960 cm-rel következett be a tetőzés, 37 cm-rel az addig előfordult legmagasabb vízállás fölött. Végeredményben 17 napba tellett, amíg az árhullám tetőpontja a 600 km hosszú magyar tiszaszakaszon végighaladt. Az árvíz azonban lényegesen tovább tartott, hiszen az élénk csapadéktevékenység még júniusban is folytatódott. b) A júniusi árvíz A májusi árhullám után a Tisza Tokaj feletti szakaszán már 6 — 7 m-rel apadt a víz, mikor a már leírt júniusi zivataros-esős időszak beköszöntött. Az eső-áztatta terület a májusihoz képest ezúttal nyugatabbra tolódott el úgy, hogy a legtöbb csapadékot az Erdélyi Szigethegység, vagyis a Körösök, a Kraszna, a Kis Szamos és a Marosba torkolló Aranyos forrásvidéke, ill. a Nagyal/öld keleti peremvidéke kapta. A Bodrog és a Sajó, valamint a Tisza forrásvidékére viszonylag kevés eső jutott. Ennek megfelelően a Felső- és Középső-Tiszán a májusinál 80 — 90 cm-rel alacsonyabb árhullám alakult ki (amely azonban még mindig 90—94%-os mederteltségnek felelt meg). Mind a Szamos, mind a Maros a májusi maximumoknál 2—3 méterrel alacsonyabban tetőzött. (Bár a Szamos dési és szatmárnémeti szelvényében az árhullám magassága ezúttal is meghaladta 2 cm-rel az 1970. előtt mértékadó LNV-t.) A Csengernél június 13-án elért 676 cm-es vízállás 224-cm-rel maradt a májusi maximum, és 64 cm-rel a korábban észlelt legmagasabb vízszint alatt. Makónál június 16-án 491 cm-t olvastak le, míg májusban 624 cm-ig emelkedett a víz és LNV-ként 580 cm-t tartottunk nyilván. Ezeknek az árhullámoknak tehát csak a főbefogadók magas vízállásának további fenntartásában, az árvédekezés időtartamának elnyújtásában volt szerepe. A védműveket főként ezáltal, közvetve veszélyeztették. Merőben más volt a helyzet a Körös-rendszerben, ahol június 12 — 13 án éppen olyan ijesztő áradás támadt, mint egy hónappal korábban a Szamoson (7. ábra). A folytonos esőzés következtében főképp a Berettyó és a három Körös síksági