Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

3. füzet - Dégen Imre: Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz és tapasztalatai

Az 1970. évi tiszavölgyi árvíz 281 alsó szakaszán a magas vízállás nem párosult szélsőséges vízhozamokkal. Ez az árvíz alakulása szempontjából kedvezőtlen volt, késleltette az árvíz levonulását, így az árvíz teljes vízmennyiségének levezetése jóval hosszabb időt igényelt, jóval nagyobb mértékben vette igénybe a töltések teherbíróképességét. Jellemző erre, hogy míg a januári közepes árhullám átlagos levonulási sebessége 112 km/nap volt, addig a legnagyobb, a kritikus árvízi helyzetet kiváltó árhullám a Tisza alsó szakaszán —- a betorkolló mellékfolyók, a Körös és a Maros, valamint a Duna árvizének visszaduzzasztó hatására, már csak 26 km/nap sebességgel vonult le. Volt amikor úgy tiint, hogy a Tisza alsó szakaszán szinte megállt a víz, a Tiszaug— Szeged közötti szakaszon 10 km/napra csökkent a levonulási sebesség. A mellékfolyóknak a Tisza vízhozamára gyakorolt hatását mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a Szamos árvízi tetőzése Csengernél 4720 m

3/s volt, de az árhullám ellapulása, a hullámtéri tározódás és a gátszakadásokon kiömlő vízhozam hatására a csökkent szamosi vízhozam a torkolat felett is a tetőzésekor 2380 m

3/s volt, míg ugyanakkor a Tisza medrében a Szamos torkolat felett csak 1500 m

3/s vízhozam érkezett. A Szamos torkolata alatt Vásárosnaménynél a Szamos vízhozama a Tisza vízhozamának 61%-át adta és a Felső-Tiszáról az itt levonuló vízhozamnak csak 39%-a eredt, Hármas-Körösnél és a Marosnál pedig a torkolat alatti Tisza szakaszon a vízhozam 37—39%-a származott a mellékfolyók vízhozamából. Árvédelmi rendszerünk erőteljes, gyorsított ütemű továbbfejlesztését meghatározó szempontok sorában tehát figyelembe kell vennünk a védműveknek a megnövekedett biztonsági követelményeket nem kielégítő kiépítettségét, a töltések keresztmetszeti méreteinek, anyagának kedvezőtlen megváltozását, altalajának a szivárgási igénybevételekkel szembeni csökkent ellenállását, az árvizek egyre sűrűbb jelentkezését és növekvő tetőző szintjét. Emellett azonban mértékadó szempontként kell értékelnünk azt is, hogy a mentett ártéren él a lakosság 50%-a, számos városunk és a községek egész sora terül itt el, és az itt levő mintegy 300 milliárd forint értékű népgazdasági vagyon rohamosan növekszik. Az árvíz elöntésétől védendő érték 15—20 év alatt előreláthatóan megkétszereződik. Ehhez viszonyítva a kellő biztonságra történő fejlesztés költsége a védett vagyon értékének mindössze 2%-a. Csupán egyetlen töltésszakadás nyomán ezt jóval meghaladó károk keletkezhetnek. Végül, de nem utolsó sorban szocialista rendszerünk lényegéből következik, hogy gondoskodnunk kell a lakosság életének, javainak biztonságáról országunk jelentős területeit gyakran fenyegető árvizekkel szemben, a termelés, a társadalmi vagyon megóvásáról az árvízi elöntésektől, ami a töretlen, dinamikus gazdasági fejlődésfontos követelménye. .'{. Az árvízmentesítes fejlesztési programjáról Az árvizet követően módszeres, átfogó program alapján megindult a kutatási és fejlesztési munka, mely kiterjed a hidrológiai alapok, az észlelő, előrejelző hálózat és az előrejelzés módszereinek fejlesztésére, s védművek és a védelmi szervezet tökéletesítésére.