Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

226 Varga Dezső múlt században még összefüggő erdő- terület napjainkra már erősen visszaszorult, elszórt kisebb foltokban maradt meg a vízgyűjtő 12%-án. A kadarkúti keskeny homokos sáv kivételével a lejtőkön középkötött barna erdőtalaj található. 1. Az 1070. évi árvíz leírása Az 1970. augusztusi árhullámot helyi záporok idézték elő. Az Országos Meteorológiai Intézet kadarkúti, homokszentgyörgyi és somogyhatvani csapadékmérő állomásai éppen közrefogják a vízgyűjtőt, az átlagos csapadék-terhelést ezek adataiból számítottuk. Az augusztus 9-i 43 mm-es csapadék előkészítette a másnapi 52 mm-es zápor gyors lefutását. Az érkező és túlfolyó vízhozamok a vizsgált szelvényben augusztus 11-én tetőztek, félnapos időeltolódással. 12-től kezdve a felülről érkező vizek rohamos apadása lelassult, az apadó vízfolyást most táplálni kezdték a fent elöntött mélyedések visszafolyó vizei és egy-két kisebb eső. Augusztus 17-én ennek következtében egy kisebb, mérsékelt árhullám is leszaladt. A teljes nagy árhullám az elnyújtott apadó ággal együtt augusztus 10-től 19-ig összesen 200 óra hosszat tartott. A merenyei völgyzárógátas tározóban ez alatt 117 cm-es vízállásnövekedés jelentkezett, miközben az árapasztó a vízállásnövekedés függvényében kezdettől fogva automatikusan működött, mivel a tározó az árhullám kezdetekor a bukóéi magasságáig már telt volt. A bukóéllel meghatározott üzemi vízszint 10 nap múlva az apadással ismét helyreállt, tehát a tározó véglegesen nem tartott vissza semmit az árvíz tömegéből. Az árhullámkép azonban a tározó 122 ha-os vízfelületén való szétterülés, ideiglenes tározódás miatt nagymértékben módosult. 2. A tározó hidrológiai vizsgálata A mérések és elméleti számítások alapján összeállított árhullámképet, az ellapulást is feltüntető grafikus feldolgozást a 2. ábrán mutatjuk be. Az egyes görbék közötti logikai kapcsolat ebben az elrendezésben magától értetődő. A választott grafikus feldolgozás a folyamat időben és térben való lefutását szemléletesen mutatja. Ezt a grafikus árhullámkép-szerkesztést a tározókban történő árhullám ellapulás meghatározására a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóságon Dr. Orlóci Istvánnal közösen már többen alkalmaztuk. A görbék közül az árhullám tömegét kifejező vízhozam-összegező vonal számítás eredménye, a többi grafikus összefüggés közvetlen mérésekből származik. A tározó vízállásidősorát 2 óránkénti mérceleolvasásokból szerkesztettük. A vízállás-tározótér összefüggés pedig előzetes geodéziai felmérés eredménye. Látható, hogy a tényleges vonal eltér a szakirodalomból [2] ismert V = V

0 tűk elméleti függvénytől, melyet szaggatott vonallal ábrázoltunk. Az árapasztó szokatlan vízhozam görbéjében tükröződik a műtárgyak összetettsége. A lényegi vízszállítást biztosító bukóaknás csőzsilip fenékleeresztő, öntözővíz lebocsátó és árapasztó kombinált műtárgy, a felvíz felől négyszögletes bukóaknával, szélesküszöbű bukóként működő, pillérekkel, halráccsal megszakított bukóéllel, az aknában osztó falakkal, szűkítésekkel és az alvízi oldalon az áramlási irányt megtörő terelő fallal. A szűkítések miatt a cső és az akna esetünkben már visszaduzzasztott a bukóélrc és csökkentette a vízhozamnövekedést. Ezzel ellentétes hatást képvisel a görbében szintén figyelembe vett, meglehetősen benőtt két oldalárapasztó (földcsatorna). Ezek küszöbszintje a bukóakna élénél fél méterrel magasabban van. 1 — 2 dm-es vízmélységnél a benőtt és halráccsal szűkített csatornában alig volt vízmozgás. Ezeknek az árapasztásban csak 80—90 cm-es vízállás felett volt számottevő szerepük és ez a görbe felfelé hajlásában jelentkezik is. Az árapasztók vízemésztése az apadó ágon más volt, mint áradáskor. A tetőző vízhozamoknál ugyanis a bukóaknás műtárgy alvízi oldalán a csillapító medencéből kicsapott a partra a víz, kimosásokat okozott és a gáton védekező brigád a felvízi oldalon a halrácsnak támasztott deszkákkal, mintegy hevenyészett tűsgáttal szűkítette a befolyást. Ez már a legnagyobb vízhozamok lefolyása után állt elő, így ezek