Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)
1. füzet - Léczfalvy Sándor: A Szinva-forrás foglalása
56 Léczfalvy Sándor A fúrások azt mutatták, hogy a Csöves-források előtt a mészkő és a rajta fekvő pár méter vastag görgeteg eléggé vízzáró, tömött, illetve eliszaposodott. Itt tehát meg volt a remény, hogy akna építhető. Ezért 2x2,5 m-es alapterületű, 8 m mély kutató aknát telepítettünk, gyakorlatilag szárazon (lásd 6. ábrát). Az akna 4,5 m mélységig eliszaposodott görgetegben, utána szálbanálló tömött triász mészkőben haladt. Ezután az aknába beépítettük a víztelenítésre szolgáló 4 db szivornyát. A szivornyacsövek egyébként 300 mm átmérőjű összehegesztett acélcsövek voltak, egyenkénti hosszuk 250 m. Vízszállító képességük a minimális felvíz- és alvízszint különbségénél, vagyis leszívott akna esetében összesen 20 000 l/p volt. Tekintettel a nagy forráshozam ingadozására, vízszállító képességüket szabályozni kellett, ezért a szivornyák végére tolózárat tettünk. A szivornyák vége alul kútgyűriikbe lógott bele, hogy állandóan víz alatt legyenek és így levegőt alulról ne kapjanak. A szivornyák elkészítése után kis, 1,70x1,80 m-es táróval indultunk meg a szálban álló mészkőben az eger—lillafüredi út alá a Csöves-források barlangjárata felé. Építés közben ezt meghajlított kisvasúti sínekkel támasztott pallókkal biztosítottuk a pergések ellen. Ötméteres előrehaladás után a víz a táróba betört és a teljes kibontás után vízzel telt barlangüreget tártunk fel, amely egy közel függőleges ág felfelé tölcsérszerűen kiszélesedő része volt (6. ábra). Ekkor a víz az összes többi forrásfelfakadásből eltűnt és az aknában gyűlt össze, ahonnan a szivornyák kiemelték. Később a felszín alatti tározás kérdéseinek tisztázására az aknát még tovább mélyítettük, de ezek a munkálatok idő és pénz hiányában abbamaradtak. Problematikus volt a szivornyák befagyás elleni védelme, tekintettel arra, hogy télen —20 C° hidegek is előfordultak és a szivornyák fagy elleni szigetelése nagyon sokba került volna. Ezért kidolgoztuk a szivornyák közelítő méretezését befagyás ellen és ennek alapján jártunk el. A méretezés módját az alábbi módon vázolhatjuk: Legyen a csőbelépésnél, jelen esetben a forrásnál, a víz hőmérséklete /,, a levegőé pedig /j. A csőben áramló víz hőmérséklete x út megtétele után i. Ékkor ,r = 0 helyén T 0=t 2 — /j, x helyén pedig 7' = / —^ jelölést bevezetve, a csőben mozgó víz hőmérséklet-többletét (T), amelyet a külső levegő (/ t) hőmérséklete fölött értünk (a levezetést mellőzve), a következő közelítő összefüggésből számoljuk : ahol с a víz fajhője [kgcal/m : i], Q vízhozam [m 3/ó], d csőátmérő [m], x a csőben megtett út [m], ß arányossági tényező, melynek ebben az esetben hőátadási tényező dimenziója van [kgcal/ó-m 2C°]. A ß arányossági tényező a fenti egyenletből (16) (17) A ß-t helyszíni kísérletekből határoztuk meg a 17. sz. képlet alapján, értéke 20,5-28 kgcal/ó • m 2C°-nak adódott.
