Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

4. füzet - Kienitz Gábor: A belvízhullám-leképzés gyakorlati felhasználásának kérdései

458 Kienitz Gábor Látható, hogy az első fázis inputja (a csapadék) egyben az egész négyfázisú rendszer inputja is, a negyedik fázis outputja pedig (a távozó belvíz) egyben a négyfázisú rendszer outputja is, míg a többi fázist az jellemzi, hogy az egyiknek az outputja a sorban következőnek az inputja. Az így felépített fizikai modellben a síkvidéki összegyülekezés említett befolyásolt jellege többek közt úgy érvényesül, hogy a csatornák csak annyi vizet tudnak az őket tápláló belvízfolt-láncokból felvenni, amennyit hidraulikai adottságaik mellett továbbítani is tudnak ; ennek folytán a csatornák visszaduzzasztó hatása „vezérli" a belvízfolt-láncok kifolyását és így az egész rendszer önszabályozó. A vázolt fizikai modell egyes fázisaiban végbemenő vízmozgások bizonyos egyszerűsítésekkel úgy írhatók le matematikailag, hogy ezek össze is illeszthetők egy matematikai modellé (utóbbi egyenleteit a már hivatkozott cikk ugyancsak tartalmazza). A síkvidéki összegyülekezés önszabályozó rendszerként való felfogása elvezet a kibernetikai rendszerként való értelmezéshez. Az 1. ábra ebből a szemszögből vázolja fel a most már rendszereknek tekintett összegyülekezési fázisok egymáshoz való csatlakozását. Az önszabályozás a 3. és 4. rendszerben úgy megy végbe, hogy a 4. rendszerben egy regulátor ellenőrzi a csatornából eltávozó vizet, előbbi normatívája a csatorna vízszállító-képessége, amelynél több nem távozhat el. Ha a bel— vízfolt-láncok ennél több vizet szolgáltatnának, akkor a regulátor operátorán, a visszaduzzasztó hatáson keresztül lecsökkenti a 3. rendszerből származó hozzáfolyást. Ez a gyakorlati számításban azt jelenti, hogy a belvízfolt-lánc kifolyási képletében a ki paramétert iterációkkal éppen oly mértékben kell megnövelni, hogy a csatornába csak a szállítóképességének megfelelő vízmennyiség jusson. Ez a kibernetikai megfogalmazás lehetővé tette, hogy a matematikai modell egyenleteinek felhasználásával egy elektronikus gépi számítási programot lehessen összeállítani, mellyel belvízhullámokat lehet leképzni. Ez a program azonban nem foglalkozik mind a négy összegyülekezési fázissal, hanem csupán az utolsó kettővel ; feltételezve, hogy a belvízhullámot elindító, a belvízfoltokban (az 1. és 2. fázis eredményeképp) összegyűlt vízmennyiségeket ismerjük. A leképzés lényege az, hogy egy síkvidéki vízgyűjtőt és annak csatorna-hálózatát leírjuk paramétereknek egy csoportjával, az adott belvízhelyzetet pedig paramétereknek egy másik csoportjával, ezeket betápláljuk az elektronikus számítógépbe, amely a számítások elvégzésével eredményül a vízgyűjtő kifolyási pontjára és bármely tetszőlegesen kiválasztott csatorna-szelvényre megadja a vízhozam-idősort, ezen kívül pedig a belvíztől borított területek idősorát. Ezt a leképzési eljárást a szerző a VITUKI Tudományos Napok keretében részletesen ismertette (2); az ALGOL nyelvű és GIER típusú számítógépre alkalmazott programot Zarka Dénes készítette. A program kipróbálása gyakorlatban előfordult helyzetekben is megtörtént. A vízgyűjtő területen fekvő belvízmennyiségből vízhozam-idősorokat és elöntött területi idősorokat előállító eljárás tehát rendelkezésre áll. Vegyük sorra most azokat a szempontokat, amelyek a célul kitűzött gyakorlati alkalmazás terén való elterjesztéssel kapcsolatban felmerülnek. a) A modell felépítésében rejlő egyszerűsítő feltevések hiba-lehetőségeket hoznak magukkal; egyrészt meg kell vizsgálnunk ezeket, másrészt meg kell keresnünk az elkövetett hibák mérésének módját. b) Az eljárásban bevezetett számítási módok az egyszerűsítő feltevések