Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Vancsó I.: Az NDK párolgásmérő hálózat 399 ték. A kádban rögzített fémtűvel történő mérésnél van egy fémszeg, melyet mikrométercsavar segítségével a vízfelszínig lehet vinni és párolgást a vízállás helyzetének a kád széle alatti különbségéből határozták meg. Ezzel szemben a mintavevő edénynyel való méréseknél a mért térfogatok nagyságrendi különbségéből határozták meg. A mérőedénynek a fenéken egy nyílás található, mely egy víz alatt felerősített fémrúdra tartósan van felerősítve, így a vízjáték magasságáig még a kádban vízzel megtelik. A fenéknyílás zárása után a köböző edényben található vízmennyiséget kalibrált mérő üveghenger segítségével határozzák meg. Ismert nagyságú edénynél megengedhető, hogy a párolgást az egyes mérések különbségéből számolják. Mindkét mérési folyamatot a talajba süllyesztett 3 m

2-es kádon próbálják ki. A leolvasócső és a fémtűs vízállásmutató a kád közepéig van vezetve, ahol csak 0,5 cm széles nyílás található. Abszolút nyugodt vízállásnál ebben a csőben minden további nélkül lehetséges a párolgást 1/10 mm pontossággal leolvasni. Mintavevő edénynél ilyen nagy pontossággal nem tudtak számolni. Közelítőleg 200 összehasonlító mérésből állapították meg a két módszer közti különbséget, amely átlagosan +0,2 mm. A merítőedényes mérés előnye egyszerű kezelhetőségében van és egyben lényeges az is, hogy olcsóbb. Ebből kiindulva a Nemzetközi Hidrológiai Decennium programja keretében a mérőhálózat megszervezésénél a 3 m--es kádak merítő edémjes mérését tervezték meg. Annak ellenére, hogy az ismertetett kutatások bebizonyították, hogy a napi párolgásértékek meghatározásánál az esetleges pontatlanság +0,2 mm, mégis ezt a mérési módszert vezették be az országos hálózatba. A hőmérsékleti összehasonlítás a két 3 m

2-es kád között azt eredményezte, hogy az értékek a csak részben földbe süllyesztett kádban mindig valamivel magasabbak. Ezt találták mind az összes leolvasási időpontban, mind a három mélységben, amelyekben a hőmérsékletméréseket végezték. Az átlagos különbségeket a már ismert megfigyelési terminusra vonatkozóan a 2. ábrán grafikusan ábrázolták éppen úgy, mint áz átlagos hőmérséklet eloszlást az egészen talajba süllyesztett kádban, mind a 8 észlelési időpontban. Éppen az utóbbiak mutatják, hogy a kádban a víz felülről és alulról is melegszik, amiből arra lehet következtetni, hogy a kádfenék az ezüstbronz mázolat ellenére egyrészt a ráeső sugárzást elnyeli és szintén felmelegszik, ettől a labilis rétegből megkezdődött a kád vizének átkeveredése, mely csak egy pontig terjed, ahol a felülről lefelé haladó felmelegedés erős hőmérsékleti gradienssel találkozik össze. Ebből következnek azok a hőmérséklet-eloszlások, amelyeket 13 és 16 óra körül megfigyeltek. A kádvíz lehűlése viszonylag egyenletesen következett be. Ilőleadás részben a levegő felé, részben csekély mértékű hőleadás a talaj felé figyelhető meg. Ebből mindenesetre következik, hogy az éjszakai mérések a legnagyobb értékek az átlagos 2. ábra. Általános hőmérsékleteloszlás a 3 m

2-es párolgásmérő kádban (1064. aug. 8 — 28.)