Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)
3. füzet - Kozák Miklós-Szigyártó Zoltán: Az alulról vezérelt öntözőcsatornák bögéinek méretezése
Az alulról vezérelt öntözőcsatornák 295összefüggés szerint éppen a Q vízhozam fog átfolyni. Ha a műtárgy felvizében ez a vízhozam nem vagy nem elég gyorsan pótlódik a felvízszint természetesen folyamatosan lejjebb és lejjebb száll, s ezzel együtt a tábla mindinkább nyit, míg végül az átfolyási nyílás teljesen szabaddá válva eléri a lehetséges maximális, /max értékét. Az ekkora, s ennél kisebb nyomómagasságok esetében tehát az átfolyási keresztmetszet már nem változik, s a vízhozam a <? = ,«/max№ (2a) A = uf ma x УЩ (3) Q = Afh (2b) összefüggések szerint alakul. Mindebből pedig az következik, hogy a műtárgy méretének a meghatározásánál alapvető kikötés kell legyen az, hogy a szóban forgó alvízszinttartón keresztül az alsó bögébe továbbítandó Q m maximális vízhozam szállítására legalább az a h=A m (4) vízlépcső rendelkezésre álljon, amelyik a (2b) kifejezés megfelelő átrendezéséből adódó 0 2 (5) összefüggésből határozható meg. Annak érdekében pedig, hogy a műtárgy valóban minden körülmények között szállítani tudja a Q m vízhozamot, célszerű a A m nyomómagasságnak megfelelő felvízszintet nem a tábla nyitásához szükséges lesüllyedt, hanem a tartott szintnek megfelelő H a magasságtól számítani. Ugyanakkor — mint arról már szó volt — természetesen ellenőrizni kell azt is, hogy a fel- és alvízszint között így adódó magasságkülönbség eléri-e azt a A 0 értéket, amire teljes nyitás esetében a légbeszívás elkerülése érdekében feltétlenül szükség van. Végül nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy ha a műtárgyon keresztül a felső bögéből az alsóba túlzottan nagy sebességgel folyik át a víz, az alvízszinttartó úszója körül képződő visszaduzzasztott fedőhenger belsejében kialakuló nagy mértékű nyomásingadozás az automata működését teljesen bizonytalanná teheti. Ezért a A m értéknek semmiképpen sem szabad nagyobbnak lennie, a műtárgyra ilyen szempontból mértékadó A m o értéknél; amely feltételezhetően még a Q vízhozamtól is függ: A m^A m 0, A m 0=/(Q). (6) Az eddigieket összefoglalva: A műtárgy méreteinek ellenőrzésénél a kiinduló adat a teljesen nyitott műtárgy A átfolyási tényezője, a légbeszívás elkerülése érdekében a teljes nyitásra vonatkozó, s a tartott szinttől számított A 0 minimális-, a műtárgy biztonságos működése szempontjából még megengedhető A m 0 maximális nyomómagasság, s az automata által szállítandó Q m maximális vízhozam. Ezekből első lépésként, az (5) egyenlet felhasználásával a A m értékét kell kiszámítani, majd ellenőrizni kell azt, hogy ez nem kisebb-e, mint a A 0 érték. így a