Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

A radioizotópos tömörség- és nedvességmérés 12:í világviszonylatban is újszerű volt — hasznos adatokat szolgáltattak a kísérlet vezetői számára, mert kimutatták a töltések átázási folyamatát, a talajoknak fokozatos telítődését és a kapilláris tartományban bekövetkező átnedvesedés időbeli lefolyását. A kísérlet közben külön méréseket is végeztünk a talajtömörség és nedvességtartalom-meghatározás hagyományos és izotópos módszercinek összehasonlítására. Ennek érdekében a régi gát egyik szelvényében telepített 4 db korábbi fúrás mellett jobbra és balra 1,25—1,25 m-re 1 — 1 db (összesen 8) további fúrást készítettünk oly módon, hogy a fúrásokból 25 cm-ként vettünk — felváltva — zavart és zavaratlan (mag)mintákat. Nyomban az egyes fúrások befejezése után izotópos mélységi szondákkal 25 cm-ként megmértük a talaj nedves térfogatsúlyát és víztartalmát. Laboratóriumban határoztuk meg a zavart talajminták súlyszázalék szerinti víztartalmát. a zavaratlan talajminták súlyzázalék és térfogatszázalék szerinti víztartalmát, valamint nedves és száraz térfogatsúlyát. A mérési eredmények közül a töltéskorona mentett oldali szélén telepített fúrások alapján meghatározott adatokat a 4. ábrán mutatjuk be. A kísérleti eredmények számszerű és grafikus értékelése alapján a következőket állapíthattuk meg: a) Mindkét módszer egymással egyezően kimutatta, hogy a vizsgált töltésszakasz anyagának víztartalma és tömörsége rendkívül változatos. Ilyen változatosság mellett a 25 cm-kénti 10 — 20 ezer cm

3 talaj térfogatsúlyának, illetve nedvességének átlagát meghatározó izotópos mérések, és az 50 cm-ként kivett 100 cm

3 térfogatú magminták vizsgálati eredményeinek pontszerű egyezése nem várható. b) A víztartalom meghatározásánál az izotópos mérési eredmények a 0 — 2,25 m mélység közötti tartományban általában néhány százalékkal kisebb, lejjebb 3 — 5%kal nagyobb értéket adtak mint a magminták. c) A nedves térfogatsúly meghatározásánál kb. 2,25 m mélység alatt a két módszer egymással gyakorlatilag megegyező eredményeket szolgáltatott. E mélység fölött az izotópos mérés 0,10 — 0,20 g/cm

3-rel kisebb értékeket adott, mint a magminták. d) A mérési eredményekből nem volt egyértelműen megállapítható, hogy az eltérő értékek esetében melyik módszer adatai tekinthetők mértékadónak. Jelenlegi ismereteink alapján joggal feltételezhető, hogy a felső, nem telített, lazább talajokat a magmintavétel tömörítette (ezt mutatja, hogy a térfogatsúllyal együtt a térfogati víztartalom is magasabb volt), és így az izotópos mérések állhatnak közelebb a valósághoz. Az 1968. évi kísérletek közben azonban azt is tapasztaltuk, hogy a műszerek nehezen bírták a javító-karbantartó szolgálattól távoli, gyakran zuhogó esőben végzett szakadatlan igénybevételt. Az is növelte a meghibásodások gyakoriságát, hogy a mérési eredmények számának növelése érdekében a begyakorolt kezelőszemélyzetet nem begyakorolt kisegítő személyzettel is bővítettük, akik a műszereket nem elég kíméletesen kezelték. Ezért sűrűn voltak műszerhibák, és az is előfordult, hogy mindkét műszer egyszerre hibásodott meg, ami azt eredményezte, hogy az izotópos mérések néhány napig szüneteltek. Az 1968. évi kísérlet befejezése után kijavítottuk a műszereket, megfelelő átalakításokkal igyekeztünk a leggyakoribb hibaforrásokat kiküszöbölni, és kizárólag a gyakorlott kezelők létszámára támaszkodva állítottuk össze a pörbölvi terepkísérlet 1969. évi mérési programját. így sikerült elérnünk, hogy az 1969. évi kísérlet alatt a mérések folyamatosságában fennakadás nem volt, a mérési eredmények lényegesen jobbak a múlt évinél és már a kísérlet 73. napjáig elvégeztünk körülbelül 20 000 tömörség, illetve nedvességmérést, azaz annyit, amennyit a múlt évben 98 nap alatt. 5. Megbízhatósági mérések A mélységi (elsősorban a Berlhold-féle) szondákkal évek óta igen sok mérést végeztünk ős egyes munkahelyeken a méréseket rövidebb-hosszabb időközökben meg is ismételtük. Mivel azonban ezeken a munkahelyeken a talajok víztartalma, sőt esetleg a tömörsége is időközben megváltozhatott, nem volt pontos fogalmunk arról, hogy változatlan körülmények esetén milyen pontossággal ismételhetők meg a mérések. A mérések pontosságának, illetve változatlan körülmények közötti megismételhetőségének, valamint az észlelhető eltérések okainak (személyi és tárgyi hibák)