Vízügyi Közlemények, 1970 (52. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

120 Papfalv-y Ferenc szondák segítségével határoztuk meg a különböző vízépítési földművek tömörségét, valamint a tömörségnek a töltéstesteken belüli eloszlását. Kutatásaink érdekében a töltéseket többnyire egy-egy keresztszelvényben elhelyezett 4 — 6 fúrással tártuk fel, de előfordult hossztengely mentén végzett feltárás is. A fúrásokat 50 mm átmérőjű kézi fúróberendezéssel végeztük, 54 mm belső átmérőjű és 3 mm falvastagságú acél béléscsövek védelme alatt. A töltést alkotó talajok talajfizikai jellemzőit a fúrásokból legalább 50 cm-ként kivett talajminták laboratóriumi vizsgálata útján határoztuk meg, a talajok térfogatsúlyát a Berthold-féle készülékkel mértük 25 cm-ként. Egy ilyen feltárás eredményét mutatjuk be a 2. ábrán, melyen jól látható, hogy a töltés igen változatos talajokból épült fel és a töltés tömörsége is egyenlőtlen. 3. Egy változatos talajszelvényben végzett mélyszondás mérés tapasztalatai Különböző munkáink folyamán egy olyan talaj szelvényben is végeztünk méréseket, amelyben a hagyományos módszerekkel vagy egyáltalában nem lehetett volna a tömörséget felderíteni, vagy csak igen hézagos, megbízhatatlan, vagy éppenséggel megtévesztő adatokat kaphattunk volna. A radioizotópos módszerrel viszont részletes tájékoztatást tudtunk adni a rendkívül változatos, fele részben vegyes feltöltésből álló rétegződés tömörségéről. Ennél a munkánál alkalmaztuk első ízben a mérési eredmények újszerű — általunk fázisábrának elnevezett — ábrázolási módszerét (3. ábra). Ezen a talajfeltárás közben megállapított réteghatárok, valamint a szemlélet, vagy laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapított talaj megnevezések mellett a mélység függvényében, százalékos eloszlás szerint ábrázoltuk a szilárd (ásványi) részek, a levegő és a víz térfogatát. Az ilyen ábra jól szemlélteti a rétegződés különböző tömörségű szakaszait. (A szokásos talajmechanikai fúrásszelvényeken a tömörségre utaló — rendszerint igen kevés — adatot számszerűen szokták megadni.) A mérések pontosságát más módszerrel ellenőrizni nem tudtuk, de igazolja azok megbízhatóságát, hogy a szilárd részek, illetve a víz térfogatát határoló sokszögvonalak a talajvíz színénél találkoznak és ettől kedve egymás közvetlen közelében (helyenként kisebb átfedésekkel) haladnak lefelé a mérések alsó határáig. A fúrásokból kivett talajminták laboratóriumban meghatározott víztartalmát az izotópos mérési eredményekkel összehasonlítva, a következőket figyeltük meg: a) a kötött rétegek laboratóriumban meghatározott víztartalma közelítően megegyezett az izotópos értékekkel. b) a talajvíz alól kivett kavicsminták víztartalmát a laboratórium w = 5 — 6%ban (súlyszázalék) adta meg. Ezek az értékek teljesen kizártak, mivel a talajvíz alatt, ahol a víz a talaj hézagjait teljesen kitölti, az izotópos mérés által jelzett wt = 0,40 - 0,50 g/cm

3 (kb. 22 — 35 súlyszázalék) tekinthető reálisnak. A hézagokat kitöltő víz azonban a mintavétel közben kicsurgott, ezért a laboratórium csupán a szemcséken kapilláris úton megtapadó vizet mutathatta ki. Az ilyen módon kimutatott víztartalom viszont közelítőleg egyezett az izotópos mérés által a talajvízszint fölött kimutatott értékekkel. c) a felső, laza feltöltés víztartalmára a laboratórium nagyobb értékeket adott meg, mint az izotópos mérés. Megfontolva azonban azt, hogy a kis átmérőjű fúrásból a nagyobb kődarabok nem vehetők ki, tehát a mintadobozokba inkább csak a feltöltés finomabb szemcséjű összetevői kerülhettek, joggal feltételezhetjük, hogy itt is az izotópos mérés által szolgáltatott adatok álltak közelebb a valósághoz. A felsorolt tapasztalatok igazolják azt a nézetünket, hogy vegyes anyagú feltöltések, laza állapotú rétegek, valamint kohézió nélküli talajok vizsgálatánál a mintavételen alapuló hagyományos eljárás egyáltalában nem ad megbízható adatokat. Ezzel szemben az izotópos módszer még ilyen esetekben is jól használható, a valóságos állapotnak megfelelő vizsgálati eredményeket nyújt.