Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

514 Vincze Oszkár gerince Jütlandtól egészen Szicíliáig és Portugáliától egészen Ausztriáig. Ez a hálózat — amelyet a következő évek során feltétlen tovább kell fejleszteni és tágítani — köti össze egymással tartósan, a villamosenergia termelőket. A természetes vizek védelme. A Szövetség 1968. évi ülésszakán — a továbbiakban — egyértelműen felismer­hető volt, hogy a felszólalók figyelme — ha óvatos formában is, de — a vizek hasz­nálata helyett jóval inkább a természetes vizek védelme felé fordult. Valóban, a fel­szólalások során, a természetes vizek elszennyezése ellen emelte fel szavát mindenki, aki konstruktív szemmel figyeli a helyzet alakulását. Tessirt kanton — mint a közgyűlés színhelye — nyomban két vonatkozásban is szóba került. Svájc e kantonja láthatóan elül jár a vízfelhasználó kantonok sorában, de messze elmarad a vizek védelmére irányuló módszerek alkalmazásában. A Svájci Vízgazdálkodási Szövetség közgyűlésének elnöke megnyitó beszédében mutatott rá ezekre az ellentmondásokra. így a hallgatóság meglepetéssel vehette tudomásul hogy 1968. január 1-én Tessin kantonban a lakosságnak csupán 1,8 száza­léka él olyan településhelyen, ahol szennyvíztisztító-berendezés működik. Országos viszonylatban azonban Tessin még ennek ellenére sincs az utolsó helyen. Tessin kantonban sem tisztító berendezés, sem előrehaladott stádiumban levő építkezés nincs. Baselstadtnak és Glarus városának még a mai napig sem épült szennyvíz­tisztító műve. Ezzel szemben Genf város 98 százalékában, Zürich kanton pedig 91 százalékában van korszerű szennyvíztisztító-berendezéssel ellátva. A Luganói tó — mint számos más tó Svájc-szerte — kedvezőtlen állapotban van, ami nemcsak Svájcban, de szakmai körökben világszerte is közismert. 1967-ben, a Luganói tavon először megfigyelt burgundiai véralga megjelenése igen kemény figyelmeztető Svájc vízügyi szolgálata számára. Az illetékes hatóságra — mondották a felszólalók — igen nagy felelősség hárul és ennek súlya alatt a kormányzatnak mindent el kell követnie a tó vízminőségének gyors és eredményes javításáért és védelméért, mert ma még viszonylag olyan állapotban van, hogy belőle megfelelő ivó- és használati víz szerezhető be. A felszólalók általában igen mélyrehatóan foglalkoztak a nemrégiben Strassburg­ban ünnepélyes keretek között nyilvánosságra hozott Charte Européenne de L'eau­val, majd a természetes vizek elszennyezése ellen folytatott küzdelem módszereinek kérdéseit vetették fel és vitatták meg. Mindenekelőtt a vizek tisztántartására, nemkülönben a már elszennyezett természetes vizek minőségének javítására követeltek hatékony rendszabályokat. A vita nyomán végül is elhatározták, hogy a Strassburgban kiadott Kartá-val egy­időben a Svájci Vízgazdálkodási Szövetség — szintén gazdag tartalommal — a szövetség folyóiratának mellékleteként külön füzetet ad ki, amelyhez a legnevesebb szakemberek közreműködését már is sikerült megszereznie. Behatóan foglalkozott a közgyűlés a természetes vizek védelmével szorosan összefüggő háztartási szemét eltávolításának feladataival, amely funkciót Svájcban, szintén a vízügyi szolgálat látja el. A felszín alatti vizek szerepe a vízellátásban. Az egyre nagyobb mértékben növekvő /có'o/a/'-felhasználás mind több fejtörést okoz a vízügyi dolgozók számára. A nehézséget általában az emberi hanyagság, felelőt­lenség nyomán nem ritkán a hajótérben bekövetkező károk okozzák. Általában az ásványolaj és minden származéka, a felszín alatti víz — tehát a legjobb ivó- és használati víztartalék — egyik legnagyobb veszélye. Legfőbb ideje tehát, hogy az illetékes hatóságok szigorú intézkedéseket léptessenek életbe, amelyek szankcióikkal végre kemény, elrettentő hatással avatkozzanak be a károk megelőzésébe. A jövőben a Svájci Vízgazdálkodási Szövetségnek is az illetékes hatóságokkal és testületekkel szoros együttműködésben minél hosszabb távlatban gondoskodnia kell a felszín alatti vizek tanulmányozásáról, valamint az ehhez szükséges pénzeszközök előteremtéséről. A kormány újabban politikai irányelveinek megfelelően a Szövetség­tanács az alkotmány részleges módosítását helyezte kilátásba. Ennek célja, hogy az ország teljes víztartalékát, mint az élet legnélkülözhetetlenebb tényezőjét a társadalom és a gazda­sági élet fejlesztésének szolgálatába állítsa.

Next

/
Thumbnails
Contents