Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
4. füzet - Becker Alfréd: Rövid idejű vízhozam előrejelzések a Német Demokratikus Köztársaságban
464 Becker Alfréd előtt megbecsüljük az elérhető vízvisszatartást, amiből a csapadékmagasság figyelembevételével kiadódik az aktuális visszatartás a csapadékmagasság és közvetlen lefolyás különbségeként (9. ábra). A közvetlen lefolyás szakaszos meghatározásának alapelvét ezen egyréteges modellkoncepció alapján vázlatosan a 10. ábra mutatja. E modell nagyobb területegységekre alkalmazásának feltétele az altalaj és a csapadékok bizonyos egyneműsége. Ennek hiányában bizonyos eltérések adódnak a közvetlen lefolyó vízhozam meghatározásához alkalmazandó összefüggések és a modellkoncepcióból levezetett összefüggések között, amelyek a vizsgált terület inhomogenitásának fokától függenek (vö. 6, 7 valamint 9. ábra). A 10. ábra szerinti egyréteges modell alkalmazása akkor célszerű, ha a talajvíz újraképződése a vizsgált talajszelvényben vagy területen elhanyagolható és lia a talajban nincsenek kevésbé áteresztő közbenső rétegek. Ilyenek pl. a hegyvidéki tartományok, ahol kiterjedten kis vastagságú laza kőzettakaró fekszik a szilárd kőzetből álló fekün. Más esetben két vagy három réteges modellek vizsgálatára kell rátérni. A 11. ábra mutat ilyen modellt, amelyben szerepel a talajvízvezető réteg is. Ez idő szerint alapvetően abból indul ki, hogy két külön vizsgálandó talajréteget, amint azt all. ábra modellje mutatja, csupán nagyobb talaj vastagságokesetén és különösen lejtőkön szükséges figyelembe venni, mig általában az egyréteges modellek a réteg alatt elhelyezkedő talajvízzel vagy anélkül kielégítőek. Ezek a modellek még a kipróbálás stádiumában vannak, melynek során a talajvíz újraképződése és elfolyása számításához Glugla [10] és Narbe [21] újabb munkaeredményeit, továbbá lehetőleg korszerű talajvíz-hidraulikai kutatások eredményeit is figyelembe kell venni. ö. Vízhozam idősorok számítása a hidrológiai rendszervizsgálat útján Az előzőekben tárgyalt modellkoncepciók alapján számítjuk a vízgyűjtőterületeken egyes helyeken, illetve közel homogén területegységeken belül, a területen jelentkező vízhozamot. Ezután az a feladat, hogy számítsuk a képződött vízhozamok összegyíilekezését és a levonulás alakulását a vízfolyásokban, tehát vízgyűjtőterületek, folyószakaszok, sőt vízvezető rétegek és más lehatárolható hidrológiai rendszerek kifolyó vízhozamainak idősorát. Ez elvileg a hidrodinamikai alapegyenletekből kiindulva lehetséges, amit vízgyűjtőterületek részrendszereire és nagyobb vízfolyásokra az utóbbi időkben egyre növekvő mértékben alkalmaznak is. Általában azonban mai szemmel nézve főleg rövid idejű vízhozam előrejelzések számára komplex folyórendszerekben a hidrológiai rendszer vizsgálata még lényegesen hatékonyabb, kevésbé munkaigényes és ennek folytán jobban alkalmazható. Az idetartozó egységnyi árhullámképes eljárást, amelyet 1932-ben Sherman [26] dolgozott ki, Lauterbach és Glos alkalmazta az NDK néhány kisebb vízgyűjtő területéről kilépő vízhozamok idősoraira [19]. Az eljárás kiinduló feltevése mint ismeretes az, hogy a vízgyűjtőterületeket közelítően idő-invariáns lineáris rendszereknek lehet tekinteni és így a kilépő vízhozamok alakulása egyetlen függvénnyel — az egységnyi árhullámképpel (Unit-Hydrograph) vagy impulzusválaszjüggvénnyel — jellemezhető. Az egységnyi árhullámképeket a Black— Box elv alapján a legkisebb négyzetek módszerének alkalmazásával számítógépek segítségével határozták meg észlelt vízhozam idősorokból és csapadékokból. Ezekből azután a már említett koaxiális csapadék-vízhozam kapcsolatok segítségével (1, 3, 7) határozták meg a közvetlen lefolyó vízhozamokat (a hatékony csapadékokat).
