Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Jakab Sándor: Korszerű csatornázási alapelvek

326 Jakab Sándor ményei miatt is. Az építés a rendszerint lakott település normális életét, forgalmát alaposan feldúlja és rövid időközönkénti megismétlése egyáltalán nem kívánatos. Az építéshez felhasznált anyag (beton, régebben tégla) ezt az élettartamot bizto­sítani tudja. Végül, de nem utolsó sorban a nagyon magas beruházási költségek megtérülése is a hosszú élettartam felé billenti a mérleg nyelvét. A fentiekben indokolt hosszú élettartam (majd három emberöltő) azonban nagyon sok kényes és bizonytalan szempontot vet fel éppen a hálózat merevsége miatt. A hálózat különösen érzékeny minden olyan változás iránt, amely eltér attól az elképzeléstől (80—100 évre határozzák meg előre a méretezés és a hálózat leg­főbb paramétereinek alapjait), amely a tervező előtt a tervezés idején ismeretes volt. Márpedig a változás valószínűsége rendszerint nagy, hiszen egy város fejlő­dését — mondhatni koronként — módosítják a gazdasági, politikai, társadalmi változások. Különösen fontos a változásokkal kapcsolatban a hálózat által ki­szolgált terület növekedése, főleg egyesített rendszer esetén, vagy a kiszolgálni kí­vánt terület „vándorlása". Ez utóbbira hazánkban számos példa szolgál tanulsá­gul és a jelenség abban áll, hogy a (rendszerint a városok legsűrűbben lakott mag­jában) meglevő hálózat vízgyűjtő területén kívül, nem egyszer elég messze kíván­nak új lakónegyedet építeni. Ez a törekvés a meglevő lakások nagy számban tör­ténő lebontásának (szanálásának) és a vele járó költségeknek érthető csökkentése miatt van. Az új lakótelep céljaira azonban a meglevő hálózat nyújtotta előnyök csak nehezen vagy sehogy sem kamatoztathatók. Példaként a á. ábrán bemutat­juk egy hazai 35 000 fős város fejlesztési tervét. A városközpont ugyan bevont a rendezésre szánt területek sorába, de a már említett okok miatt erről később le­mondtak és mégis a város peremén létesülnek az új lakótelepek. A megnövekedett terület és a terület fedettségének (a burkolt terület aránya) magas arányszáma miatt viszont egy új főgyűjtő csatornát kell építeni kb. 15 millió Ft költségért. Az egyik gyakori változás a lefolyási tényező megnövekedésében jut kifejezésre és újabban vidéki városaink fejlesztése során jut egyre nagyobb szerephez. így Szolnokon az 1950-ben készült általános csatornázási terv, az akkori városrende­zési elképzeléshez igazodva, átlagosan 0,30-as lefolyási tényezővel számolt, vagyis a csapadékvíz 30%-áról tételezte fel, hogy eljut a csatornákhoz. A főgyűjtők és a Gábor Áron téri átemelő meg is épült e számítások alapján. A legújabb városren­dezési tervek — látszólag laza beépítésük ellenére — sokkal több felületet burkol­nak (garázsok!) és így a lefolyási tényező értéke 0,45-re emelkedett, vagyis a ko­rábbiakhoz képest 50% a növekedés. Az egyesített rendszerű hálózat előirányzott biztonsága tehát 20 év elmúltával máris a felére csökkent. Az eredeti biztonság helyreállítása csak új párhuzamos csatornákkal lesz lehetséges, ez azonban a sűrűn lakott város (átkelési csomópont az ország tiszántúli részére) fontos forgalmi ér­dekeit veszélyezteti, és amellett nagyon költséges. A fentiekkel azonos hatású — de inkább az elválasztó rendszerű szennyvíz­csatorna hálózatra veszélyes — a háztartások és (ahol az ipar is a városi hálózatot használja) az ipar vízfogyasztásának növekedése. Erre a jelenségre legjobb példa Budapest, ahol a vízfogyasztás háború utáni növekedésének átlaga több, mint négyszerese, a háború előtti átlag fogyasztás­nak. Másrészt a háztartások fogyasztása csak 25%-kal múlja felül az 1924—44 évek átlagát. Ez utóbbi tény azonban az ipar elszívó (szó szerint véve is) hatásá­nak következménye. A hálózat hosszú élettartama, az alatta bekövetkezhető változások, a hálózat

Next

/
Thumbnails
Contents