Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

146 Ismertetések 16. sor. A hótakaró térfogatsúlya. A vízegyenérték (11. sor) és a tömörödött vastagság (14. sor) hányadosa. Határértéke a hótakaró feltételezett kritikus térfogatsúlya (0,40 vagy 0,45). 17. sor. Hóvastagság. Ez a sor addig üresen marad, amíg a hótakaró el nem éri a kritikus térfogatsúlyt. Az első bejegyzés a kritikus állapot elérése után történik és egyenlő az arra az időszakra vonatkoztatott tömörödött vastagság (14. sor) és az elolvadó hóréteg vastagságának (8. sor) különbségével. 18. sor. Képzelt vizegyenérték. A hótakaró vízegyenértéke, ha elfolyás nem volna. Az első bejegyzés a kritikus állapot elérésekor történik és ez egyenlő a hótakaró kezdeti vízegyenértéke (10. sor első adata) plusz a vizsgált időszak végéig hullott csapadék (2. sor). A további bejegyzéseket a csapadék növekményeinek (2. sor) és a 19. sor megelőző bejegyzéseinek összege adja. 19. sor. Maximálisan megengedhető vizegyenérték. Az a vízegyenérték, amit a hótakaró a kritikus térfogatsúly mellett képvisel. A hóvastagság (17. sor) és a kritikus térfogatsúly szorzataként számítható. 20. sor. Elfolyás a hótakaróból. A kritikus térfogatsúly elérése után a 18. és 19. sorok különbsége. 21. sor. Beszivárgási veszteség. A talajba szivárgó víz mennyiségének ismert, vagy felvett értéke. 22. sor. Az övezetről lefolyó víz. Az elfolyás (20. sor) és a veszteség (21. sor) különbsége. 23. sor. Az övezet részesedése a vízgyűjtő lefolyásából. A lefolyásra kerülő víz (22. sor) és az övezet és a teljes vízgyűjtőterület hányadosának szorzata. Ezek övezetenként a figyelembe vett időszakokban összegezve megadják a teljes vízgyűjtőről lefolyó vizet. Összefoglalás A tömörödött hótakaróban különböző kezdeti térfogatsúly esetén észlelhető viszonylagos hó- és vízmennyiségeket a II. táblázat tünteti fel. A kísérlet adatainak extrapolációjaként készült táblázat súly- és térfogatszázalékban adja meg a tömörödött hótakaró alkotórészeit. Érdekessége, hogy a hó súlyszázaléka megegyezik a relatív hőigénnyel. (Relatív hőigény — thermal quality: adott vízegyenértékű, kétvagy háromfázisú hó elolvasztásához szükséges és ugyanazt a vízmennyiséget 0 °C jégből elolvasztó hőmennyiségek százalékos aránya. A relatív hőigény megadja, hogy a vízegyenérték hány százaléka szilárd halmazállapotú víz). Kritikus helyzetben levő hótakaró relatív liőigénye 40—100% között, míg víztartalma 60—0% között változik a kezdeti állapotnak megfelelően. Itt kell megjegyezni, hogy mindenkor levegő foglalja el a hótakaró teljes térfogatának 51 —59%-át. A hótakaró víztartalmát egyes kutatók a relatív hőigény alsó, mások a víztartóképesség felső határértékének feltételezésével számítják. Az előbbi pl. a Corps of Engineers szerint 80 — 100% között változik. Más kutatók szerint ez az érték — durvaszemcsés hó esetében — 70 — 80%, bár kis, sekély foltokban elhelyezkedő friss hó esetében 50%-os relatív hőigényt is megfigyeltek. A hótakaró víztartóképességének megállapítását célzó kísérletek eléggé hiányosak. Míg a télen észlelt térfogatsúly értékei 0,10 — 0,35 között mozognak, a tavaszi, olvadás időszakában észlelt értékek legtöbb esetben meghaladják a 0,35-öt. Ebben az intervallumban pedig nincsenek a hótakaró víztartóképességére vonatkozó hasznavehető megfigyelések. Közrejátszik az a körülmény is, hogy síkvidéken az esés hiánya megakadályozza a vízszintes elfolyást, ezérl a hegylábnál, vagy síkvidéken levő hótakaró sokkal tovább tudja tartani szabad vizét, mint hegyvidéken, ahol az elfolyás gyors. A tél folyamán váltakozva olvadásnak és fagyásnak kitett hótakaró durvaszemcsés szerkezetű lesz, víztartóképessége csökken. Az ismertetett eljárás friss, alacsony térfogatsúlyú hótakaró esetén ad helyes eredményt, melyet kialakítását követően rövid időtartalmú, nagy intenzitású eső ér. Ez a finom szemcséjű hó nagy víztartóképességű, amit a III. táblázatban feltüntetett kísérleti adatok alátámasztanak.