Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
134 Ismertetések Duzzasztott folyószakasz felvízi végére mérőállomást helyeznek el és a folyószakasz közbenső keresztszelvényéről felvételt készítenek. A mederjellemzőkből az energiaegyenlet segítségével elektronikus számológéppel határozzák meg a folyószakasz vízszintgörbéjét bármely adott alvízi vízállás függvényében. A szakasz alvízi végén egy rögzített vízhozamhoz tetszőleges vízállást tételeznek fel, s ennek alapján elvégzik a felszíngörbe számítását. Az eljárást változó vízállásokkal, de mindig azonos vízhozammal többször megismétlik; könnyen kimutatható, hogy adott mederben egy rögzített vízhozamérték mellett az így kapott görbék egy jól meghatározott görbéhez fognak közelíteni (1. ábra). A kapott görbe már független a kezdeti vízállás bármely hibájától. Kellő sűrűséggel kiválasztott vízhozamokra elvégzik ugyanezt a számítást, s ily módon a kívánt vízhozamgörbe előállítható. A módszer pontossága a mederjellemzők pontosságától függ (többek között az érdességi tényezők pontosságától is). 28 esetre elvégzett beható vizsgálat alapján középvizekre és árhullámokra az összefüggés relatív hibája ±16%. Ha a hidrológus a vízliozamok területi eloszlására kíváncsi, a mai gyakorlat alapján két lehetőség között választhat; nevezetesen vagy vízállás—vízhozam-mérésekből állítja elő, vagy pedig csapadék —lefolyás-modellt készít, és a vízhozamsorok alapját csapadéksorok képezik. Az eredményeket mindkét esetben elektronikus számológép szolgáltatja. Az első esetben — esetleg árhullámmérő-hálózat beiktatásával — a kapható eredmény hibája a +20% nagyságrendjére tehető. Természetesen a csapadék - lefolyás-modellek ennél pontosabb értékeket szolgáltathatnak, ám ezek felállítása sok, aprólékos és körültekintő munkát igényel és számos paraméter hosszabb-rövidebb idejű mérését teszi szükségessé. A ráfordítandó munkamennyiség és a jó megbízhatósága miatt a hidrológiai modellek felállítása — célszerűen inkább a kisebb, egységesebb vízgyűjtőkre korlátozódik. Mindkét esetben szinte egyforma súllyal esik latba az egyes észlelések elfogadható megbízhatóságának foka. Kézenfekvő tehát, hogy a megbízhatóság csak az adatok felhasználási céljától és az alkalmazott módszertől függjön. Ügy tűnik, hogy a jelenlegi észlelőhálózati munkában ez a gondolat csak kevéssé érvényesül, mert az általános törekvés a minél nagyobb fokú pontosságot tűzte ki célul — ami sok gyakorlati esetben nem követelmény — következésképp ezen törekvés gazdasági kihatása sem hanyagolható el. Mielőtt a hálózattervezést és azt adatfeldolgozás nagymértékben megváltoztató új eszközök részletes ismertetése következne, a kisvízi jellemzők meghatározására egy számítási módszert mutatunk be. Kisvízfolyások üzemi (például ivóvízellátásra történő) felhasználásánál nélkülözhetetlen a kis vízhozamok és a legkisebb hozam ismerete. Mivel a nagy előfordulási valószínűségű (70 — 99%) vizeket a mederbe szivárgó talajvíz táplálja, megbízható kisvízi hozamok csapadékadatokból általában nem állíthatók elő. A módszer lényege, hogy tapasztalat szerint kevés számú kisvízi vízhozam mérésből összefüggé állítható fel az azonos kőzettani felépítésű helyek kisvízi hozamai között. így egy „A" helyen száraz időszakban elvégzett kisvízi mérés hozamai a veleazonos fiziológiájú „Ii" hely hozzá tartozó értékeivel az alábbi kapcsolatban vannak: log ö a = Clog öb + log a, ha mindkét helyen a vízfolyás apadási görbéje Q~ T k alakú. •Távolság az alvizi szelvénytől, m 1. ábra. Példa a vízhozamgörbe közelítésére
