Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

RÖVIDEBB KÖZLEMÉNYEK ÉS BESZÁMOLOK Rovatvezető: STAROSOLSZKY ÖDÖN ÖNTÖZŐVÍZ-ADAGOLÓ CSŐZSILIPEK KIALAKÍTÁSA ÉS ALKALMAZÁSI KÖRE HÖRCHER FERENC 1 A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság megbízására 1963-ban dr. Szigyártó Zoltán vezetésével vizsgálat sorozatot indított a felülről vezérelt öntözőcsatorna rendszerek műszaki hatásfokának emelése érdekében szükséges tervezési irányelvek és üzemviteli intézkedések meghatározására. A ki­tűzött általános célt, а К. IV. öntözőfürt felülvizsgálata kapcsán kívánták megol­dani. Ennek a sokrétű és szerteágazó munkának a keretében került sor 1967-ben az öntözővíz-adagoló csőzsilipek vizsgálatára. Tanulmányunk ezeknek a vizsgálatoknak az általános érdeklődésre számottartó eredményeit adja közre. A VIZSGÁLATOK CÉLJA Az említett kutatás során végzett korábbi vizsgálatok [1] már megállapították, hogy a vízkivételi műtárgyak kialakításánál négy lényeges hidraulikai adatot kell te­kintetbe venni: a műtárgy legnagyobb vízhozamát, a rendelkezésre álló mértékadó nyomó­magasságot, a műtárgy vízadagolásában megengedhető vízszintingadozás nagyságát. Akkori megállapítás szerint a hazai tervezési gyakorlat a vízkivételi műtárgyak vízszállításában ±10% ingadozást enged meg, s ennek tekintetbevételével részlete­sen elemezték a palástos vízadagolók alkalmazhatóságának feltételeit. Jelen tanulmányunkban a csőzsilipekre vonatkozó hasonló vizsgálataink ered­ményeit ismertetjük. Ezeket az eredményeket összevetjük a palástos vízadagolókra vonatkozó ko­rábbi megállapításokkal; azzal a szándékkal, hogy a vízkivételi műtárgyakat tervező mérnököknek megkönnyítsük az adott feltételek közt alkalmazandó műtárgy típu­sának a kiválasztását. Vizsgálatainknak további szempontja volt az, hogy ezeket az öntözővíz-adago­lásra alkalmas csőzsilipeket — a gyakorlati igényeket szem előtt tartva — lehetőleg a meglevő típus csőzsilipek kisebb módosításával ki lehessen alakítani valamint, hogy megállapítsuk azt az üzemeltetési módot, amellyel a vízadagolás a megengedett víz­hozamingadozási határokon belül tartható. Vizsgálatunk az öntözés területén termelői vízkivétel céljaira alkalmazható cső­zsilipekre terjedt ki. Ezek vízszállítása — hasonlóan a palástos vízadagolókhoz — 50 — 1000 l/s közé esik. A gyakorlati tapasztalatok szerint a vízszállítási igények túl­nyomó része 40 — 80 cm átmérőjű körkeresztmetszetű csőzsilipekkel kielégíthető. Mivel ilyen kisebb csőzsilipek kör keresztmetszetű kialakítása az építési költségek szempontjából is kedvező, továbbá a rendelkezésre álló típustervek is ilyenekre vo­natkoznak, vizsgálataink a kör keresztmetszetű csőzsilipekre szorítkoztak. Nagyobb vízszállítási igények kielégítésére — tehát nem termelői vízkivétel cél­jára — esetleg négyszög keresztmetszetű csőzsilipek alkalmazhatók, ezért — egy későbbi időpontban — ezek vizsgálatát is el fogjuk végezni. 1 Horcher Ferenc mérnök, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet tudományos munkatársa.

Next

/
Thumbnails
Contents