Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
RÖVIDEBB KÖZLEMÉNYEK ÉS BESZÁMOLÓK Rovatvezető: STAROSOLSZKY ÖDÖN A VASKAPU VÍZERŐMŰ ÉS ÉPÍTÉSI MUNKÁJA 1968. ÉV ELEJÉN IHRIG DÉNES 1 A Duna 1050 — 933 fkm közötti 117 km hosszú szakaszának, az ún. aldunai szakasznak kezdete — a kétparti helységek szerint — Vince — Moldova Veche-nél és a vége Kladovo-Turnu Severin-nél van (1. ábra). Ezt az aldunai áttöréses szakaszt a nagy esés, a nagy vízsebesség, a víz alatti sziklák és szirtek okozta erős örvénylések és az ebből származó veszélyek jellemzik. A szakasz három részre különíthető el: a felső zuhatagos szakaszra, melyet a fenékről kiálló sziklák és a víz színe alatti sziklapadok zuhatagai jellemeznek, az alsó széles, sekély és sziklás vaskapu szakaszra, ahol csak a mesterségesen készített és fenntartott „Vaskapu-csatornán" át lehet hajózni, és a kettő között középen a meredek sziklák közötti, keskeny, több helyen 150 métert is alig elérő Kazánszorosra. Ez az áttöréses szakasz csodálatos szépségével, vadregényes változatosságával mindenkor g 1. ábra. Az Alduna vázlatos helyszínrajza a Vaskapu erőmű elkészülte utáni állapotnak megfelelően 1A Vaskapu vízlépcsőről és építéséről már több ismertetés, tájékoztató tanulmány jelent meg. A Vízügyi Közlemények 1967/4. füzetében is Jolánkai Géza adott ismertetést „Vaskapu erőmű-Djerdap" címen. Bizonyos, hogy az építmény jelentőségére, valamint az építés nagyszerűségére tekintettel az építés előrehaladásával együtt a jövőben is fognak megjelenni tanulmányok, mint ahogy a Vízügyi Közleményekben is szándékunk — később is — az építés egyes fázisairól beszámolót adni. Ez alkalommal — a már megjelent ismertetés után — a Magyar Hidrológiai Társaság 19(38. év május havi műszaki tanulmányútja alapján célunk inkább számokban összefoglalni a Vaskapu vízlépcső jellemzőit, és képekben bemutatni az építés 1968. évi májusi állását. Az adatokat és az 1., 3., 5. és 6. ábra anyagát Panta Jakovll'evics mérnök: Wasserkraft- und Schiffartssystem Djerdap hivatalos összeállításából vesszük. Szerző: Ihrig Dénes mérnök, tudományos főosztályvezető (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Budapest).