Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)
1. füzet - Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században
Duna—Tisza-csatorna 23 A Hermann memorandumán kívül a bécsi levéltárban megőriztek még egy érdekes dokumentumot, amelyben azt a tézist védelmezik, hogy a csatornaépítést át kell engedni a magánkezdeményezésnek. Ennek a dokumentumnak az ismeretlen szerzője 3 5 rámutat annak a szükségére, hogy minden lehetséges eszközzel serkenteni kell a magánemberek kezdeményezését még abban az esetben is, ha az „az első pillanatban a kincstár szempontjából káros lenne". Továbbá aláhúzza, hogy a magántársaság jobban vezetné a kiépített csatorna üzemét, mint bármelyik állami szerv és még inkább jobban hasznosítaná kereskedelemre és spekulatív célokra. „A javasolt csatornát — írta az említett dokumentum szerzője — a magántársaság mindig jobban fogja hasznosítani, és irányítani, mint a Kamarai igazgatóság, mert az aláíró, ha magántulajdonos, bátrabban határoz valamely hasznos vállalkozás esetében és gyorsabban meg tudja tenni a szükséges intézkedéseket a szándéka megvalósítása érdekében. A kamarai tisztviselők ezzel ellentétben semmiben sem intézkedhetnek önállóan a felettes szervek jóváhagyása nélkül, de mire megjön a jóváhagyás legtöbbször megszűnik a lehetőség a hasznos spekuláció megvalósításához, amelynél sürgősen kellett volna intézkedni". A memorandum szerzőjének véleménye, hogy a részvényesek számára biztosítani kell a 8—10%-os hasznot, tehát többet mintha a pénzt kölcsönbe adják 4—6%-os kamatra. Ezzel majd a saját tapasztalatuk árán győződnek meg, hogy érdemes a pénzt az iparba fektetni. A többi észrevétel is, a javaslatok és kiegészítések ebben az ismertetésben abból az elvből indulnak ki, hogy a csatornáról hozandó határozatnak serkentésül kell szolgálni a kapitalista módon történő gazdálkodáshoz és a magánkezdeményezéshez, mert — írja ő — „az állam akkor a legszerencsésebb, ha sok jómódú polgára van" dacára, hogy a kincstár jövedelme látszólag csökken. Az ellentmondások, amelyek a vita során kerültek kifejezésre arravonatkozóan, hogy ki építse a csatornát, elvi jelentőségűek voltak. Két objektív irányzatnak a visszatükrözése volt ez az osztrák társadalom- és népgazdaságban a XVIII. század végén, olyan viszonyok mellett, amikor világtörténelmi arányokban nagy történelmi forduló zajlott le a burzsoázia győzelmével Európa két nagy országában Angliában és Franciaországban. Ilyen szemszögből kell értékelni a lényegi jelentőségét és az elvi oldalát a dolognak mindkét állásfoglalás esetében. A problémát úgy kell vizsgálni, mint egész Európában és így az aránylag igen elmaradott osztrák impériumon belül is zajló világtörténelmi folyamat visszhangját. A csatorna kiépítésének szűkebben felfogott előnyeivel szemben Schwitzen érvelései meggyőzőbben hangzanak. De lia a Kiss fivéreknek azt a javaslatát, hogy a csatornát magántársaság építse, az osztrák állam további gazdasági fejlődésének szempontjából vizsgáljuk, akkor Schwitzen ellenfeleinek érvelése nagyobb jelentőséget nyer. Schwitzen is és a Magyar Udvari Kamara is többnyire a Kamara érdekeit képviselte, és ennek különféle privilégiumait akarták megvédeni. Ezek a privilégiumok azonban részben feudális privilégiumok voltak és súlyos akadályt képeztek Ausztria és inagyarország további kapitalista irányú gazdasági fejlődésében. A csatorna körül létrejött vita rámutatott arra, hogy beköszöntött az új korszak a Habsburg monarchián belül is, és rámutatott arra is, hogy az osztrák állami apparátus egyes magasrangú funkcionáriusai már belátták, hogy a gazdasági erők további fejlődése csak a kapitalista termelési mód fejlesztésével lehetséges a feudális Ausztria keretében. Természetesen itt nem forradalmárokról volt szó, hanem olyanokról, akik hívei voltak bármilyen reformnak, olyan nemesekről, akik
