Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

3. füzet - Csoma János: A Tisza jégjelenségeinek előrejelzése

336 Csorna János 1. A Tisza jégjelenségeire vonatkozó szakirodalom áttekintése A Tisza jégjelenségeire vonatkozó bővebb ismereteink a múlt századra nyúlnak vissza. 1867 óta végeznek észleléseket az egyes szelvényekben. Az észlelések során megkülönböztetnek parti jeget, zajló jeget, a folyó beállását, a beállt folyó megindulását követő zajlást, valamint a jég megszűnését. Történtek és történnek kísérletek a fedettség meghatározására is. Újabban rendszeres vízhőfok észleléseket is végeznek, viszont a léghőmérsékletek változásának rögzítésére ma sem található a Tisza mellett egyetlen olyan állomás sem, amely elsősorban a jégviszonyok vizsgálatához szükséges adatokat szolgáltatná. Megfigyelték, hogy a Tisza mellékfolyóin hamarabb indul meg a jégképződés, s ezért a mellékvízfolyások korábban szállítanak jeget a Tiszába, mint ahogy a Tiszán a jégképződés megindulna. Természetesen a vízjárás is befolyásolja a jégviszonyok alakulását. Bogdánffg [5] a Tiszán évenként három nevezetes árhullámot különböztetett meg. Az első a hóolvadásből kialakuló és a jégtakarót megbontó árhullám, mely véleménye szerint ritkán ér el kivételes magasságot, inkább több kisebb árhullám egymásra halmozódásából tevődik össze. A második a zöldár június elején, a harmadik az őszi árhullám. Igen gyakran megtörténik, hogy e három közül egyik másik el is marad, vagy némely évben egyik sem jelentkezik. Érdekes Bogdánffg megállapítása a jég elmenetelére. Véleménye szerint a jégelvonulás olyan folyókon veszedelmes, ahol az alsó szakaszon később indul meg az olvadás, mint a felsőn. A nyugatról keletre vonuló folyókon, például a Dunán, Volgán azért gyakoribb a jégtorlódás, mint a nyugat felé irányulókon, mint a Tiszán, Majnán vagy Szajnán, mert a hőmérséklet emelkedése és az esőzés rendesen nyugatról kelet felé történik. Korbéig [18] vizsgálta a tiszai jégtorlódások okait és megállapította, hogy a Tisza alsó szakaszán a jeget a Körös és Maros árhullámai már a tiszai árhullám leérkezése előtt megbontják, ezért a Tisza felső szakaszáról levonuló jég Csongrád alatt már rendszerint jégmentes vizet talál. A rendkívül éles kanyarok átvágása, a meder nagyarányú mélyülése következtében a Tiszán a jégtorlódások nem olyan veszedelmesek, mint a szabályozás előtt. Felhívja azonban a figyelmet, hogy a veszedelem nem szűnt meg teljesen. Megállapítja továbbá, hogy a jégtorlaszt legtöbbször maga az áradó víz bontja fel, éppen ezért a folyó vízhozamát egységes mederbe kell összetartani, hogy ezzel is növeljük a víz eleven erejét. Véleménye szerint mindazok a műszaki beavatkozások, melyek elősegítik a víz levonulását, segítik a jéglevonulást is. Foglalkozik a Tisza jégviszonyaival a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Hidrológiai Atlasza III. sorozat Vízjárási Adatok 3. pont „Folyóink jégviszonyai" című kötet [48] is. Ebben hét tiszai állomás észlelési adatai alapján határozták meg a jégjelenségek jellemző időpontjait, a jégelőfordulás öt naponkénti gyakoriságát, 20—30—60 és 70 év átlagában. Lászlóffy is foglalkozik a Tisza jégviszonyaival „Folyóink jégviszonyai" című, a Mérnöktovábbképző Intézet 1954. évi kiadásában megjelent munkájában [27]. Sajnos ebben a műben is csak néhány általános megállapítás található a Tiszára. A rendelkezésünkre álló irodalom áttekintése azt mutatja, hogy a Tisza jégjelenségeiről igen kevés feldolgozás, tanulmány készült. Különösen szembetűnő