Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

2. füzet - Kienitz Gábor: Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség

Vízgyűjtők rendszervizsgálata és a belvízjelenség 231 A problémának eme általános leírása után határoljuk körül a hidrológus feladatát a belvíz-jelenséggel kapcsolatban. A síkvidéki vízgyűjtőkben lejátszódik egy, az emberi tevékenységtől nagymértékben függő hidrológiai folyamat, amely éppen úgy, mint a rendszereknél általában, betáplálással, közbenső tározódással és kifolyással jellemezhető. Azt kell tehát kutatnunk, hogy a belvíz hidrológiai folyamatában ezek az elemek hogyan függenek össze egymással, s hogy az összefüggések milyen természeti, és emberi beavatkozást kifejező paraméterekkel írhatók le. Az összefüggések birtokában pedig nyomon követhetjük azoknak a hidrológiai elemeknek az alakulását, amelyek a belvízrendezőt (a mérnököt és a mezőgazdát) érdeklik. A belvíz hidrológiai folyamatát leíró összefüggésektől részben minőségi, részben pedig mennyiségi információkat várunk. Ami az elsőt illeti, a kapcsolatok szerkezete felvilágosítással szolgál mind a természeti tényezők, mind pedig az emberi beavatkozás tényezőinek súlyáról és szerepéről. Ami a másodikat illeti, megfelelő alapadatok birtokában ezek az összefüggések alkalmassá tehetők a belvízrendezési feladatok megoldásának jobb előkészítésére, a tervezés és az előrejelzés tökéletesítésére. A belvíz hidrológiai folyamatának kutatása tehát különleges rendszervizsgálati jeladat. Tekintsük az (1) egyenletet a rendszer működését általánosan leíró összefüggésnek. Erre vonatkoztatva a belvíz hidrológiai folyamatában a következő különlegességek vannak. a) dSJdt tag, illetve a rendszer adott időpontbeli S tározása alapvető fontossággal bír, nem egy késleltető tényezőnek kell csupán tekintenünk, hanem kutatási célunk az S változásának pontos megismerése, mert a belvízrendező munkájának célja az, hogy tevékenységével az S = S(t) (11) belvízmennyiség-függvényt olyan szerkezetűvé alakítsa át egy adott területen, amely a mezőgazdasági igények által megszabott t időpontig 0 értékűvé válik. b) Ki kell emelnünk egy az S-sel kapcsolatos másik különlegességet is. Vízgyűjtők rendszer-vizsgálatánál S felszíni tározást jelent, belvízjelenséggel kapcsolatban azonban a felszíni és felszín alatti káros vízbőséggel kapcsolatos teljes vízmennyiséget jelenti, vagyis azt a vizet, aminek abból a térből, ahol károsnak minősül, el kell távoznia. Közelebbről definiáljuk ezt a vízmennyiséget részben felszíni víznek, részben pedig a talaj fedőrétegében , a termőtér alsó szintjéig terjedő vastagságú rétegben szabadföldi vízkapacitáson felül tározott víznek, azaz e kettő összegének. c) A rendszer q kifolyása a belvíz hidrológiai folyamatában nem azonos a vízgyűjtő területéről eltávozó vízzel. Az S belvízmennyiség ugyanis úgy ürül ki a területről, hogy egy része elfolyik onnan, egy része elpárolog, egy része pedig beszivárog és úgy szűnik meg a fentiekben körülírt káros víznek lenni, tehát eltávozottnak tekinthető. Noha ezek a jelenségek a nagy esésű vízgyűjtők esetében is ugyanígy megvannak, ott elegendő a párolgással és beszivárgással redukálni a csapadékot és úgy számolni vele, mert a párolgás és beszivárgás üleme nem döntő jelentőségű. A belvíz hidrológiai folyamatában azonban az S tározás, illetve megszűnésének üteme játszik központi szerepet, ezért szükség van az általános rendszervizsgálatokhoz képest ezekre a finomításokra. Belvízi megfogalmazásban tehát a rendszer kifolyása helyett bevezetett kiürülés elfolyásból, elpárolgásból, és a belvízi folyamatban elfolyó vízként újból meg nem jelenő beszivárgásból áll, amit így jelölünk: 1=Qi + (lp+4sz (Щ