Vízügyi Közlemények, 1968 (50. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

Talajcsövezés laboratóriumi vizsgálata 107 között kialakuló talajvízszín metszetei általában szabályosnak tekinthető görbék, tehát a legkedvezőbb mélység és dréntávolság előre megállapítható. Az előző helyszíni vizsgálatok adataiból az egyes drénváltozatokra vonatkozóan meghatározták a gyakorlatban jelentkező szélsőségesen nagymértékű talajvízszínemeléshez és süllyesztéshez szükséges időt, valamint az átlagos vízmélységtől való legnagyobb vízszinteltérést is [4]. A gazdaságossági kérdéseket is vizsgálva megállapítható volt, hogy a vizsgált területen a 10 méter sortávolságú vakonddrének alkalmazása a legkedvezőbb. Laboratóriumi szivárgási kísérletek zavartalan láptalajjal A drének között a láptalajban kialakuló talajvízszín részletesebb vizsgálatára tervezett laboratóriumi szivárgási kísérleteinket zavartalan talajjal szándékoztuk végrehajtani. Az élőkísérleti jellegű első változatokhoz egy viszonylag kis méretű (10 em széles, 20 cm magas és 50 cm hosszú) talajhasábot alkalmaztunk, melyet üvegfalú medencébe helyeztünk. Mintavétel céljára az előző modell belső méreteivel teljesen egyező nagyságú kiszúró tartályt készítettünk. Ezzel a berendezéssel 1966 őszén a szántott réteg alól vettük a talajmintákat. A velük végzett vizsgálatok hidraulikai szempontból kedvezőtlen eredménnyel zárultak. A felszínközeli, tehát erőteljesen átlevegőzött, elásványosodott, szerkezet nélküli és tömörödött talaj nedves állapotban csaknem vízzárónak bizonyult. A végül is vízzel telített talajban egy drénelemmel leszívást ébresztve, az elszívott víz helyén — a nedvesen légzárónak bizonyuló felszíni talajréteg alatt — a modell piezométer-csöveivel vákuumos tér kialakulását tapasztaltuk. Megjegyezzük, hogy a természetben a felső talajréteget általában repedésrendszerek járják át, de ezek modellünkben a nedves állapot miatt nem tudtak kellően kialakulni. Az eíőző jelenségek újabb talajmintavétel után is megismétlődtek. A zavartalan láptalajjal végzett laboratóriumi vizsgálataink nyomán az alábbi következtetéseket vontuk le: 1. Míg a 40—50 cm-nél mélyebb szintekben a láptalaj vízáteresztő képessége általában 104 cm/s nagyságrendű [2, 3], addig a felszínközeiben nedves állapotban csaknem vízzáró. Ezt a különösen tavasszal és késő ősszel jelentkező, a talajvízszín feletti tartós felszíni vízállások is igazolják. 2. A felszínközeli talajréteg nedves állapotban (a repedésrendszerek beduzzadásakor) légzárónak is minősül. 3. Az előzők miatt a vizsgált lápterületről felszínközeibői vett zavartalan láptalaj a hidraulikai jellegű laboratóriumi szivárgási vizsgálatoknál a mélyebb szintű láprétegeket nem helyettesítheti. 4. A természetben azokban az időszakokban, amikor a felső talajréteg bizonyos fokig légzáró, a talaj pórusrendszerében a víz leszívásakor ébredő vákuum, ill. az altalajöntözéskor jelentkezhető, a légkörinél nagyobb légnyomás a talajvízszínszabályozás folyamatát késlelteti. A helyettesítő talaj fogalma és alkalmazása A zavartalan talajjal végzett és a drénvizsgálatok szempontjából kedvezőtlen kísérletek után — zavart láptalaj alkalmazását meg sem próbálva — a további szivárgási vizsgálatokhoz úgynevezett helyettesítő talajt alkalmaztunk. Szivárgási vizsgálatoknál helyettesítő talajnak azt a talajt nevezhetjük, mely az eredeti talajjal áramlástani szempontból részben, vagy teljesen azonosnak minősül, és a benne lejátszódó szivárgási folyamatok mérése és megfigyelése előnyösebb, mint az eredeti talajban. A tervezett drénkísérleteknél a vízáramlás főiránya közelítően vízszintes. Ennek megfelelően vizsgálatainknál a zavartalan láptalaj vízszintes vízáteresztő képességével azonos vízáteresztő képességű, zavart, iszapos finom homokot alkalmaztunk. A helyettesítést a következő gondolatmenettel indokoljuk. a) A talaj szerkezete szempontjából: A láptalaj — különösen az állandóan víz -alatt levő szintekben, hol a bomlás folyamata igen lassú — leveles, szálas szerkezetű.