Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

578 Szilágyi L.: Műanyagok ményez. Л ma már leggyakrabban alkalmazott lágyítók (dioktilftalát, dikrezilfoszfát) azonban vegyileg állékonyak. Egy amerikai vizsgálat egy PVC-keverékbőI (polivinilidénklorid) készült szűrőszövetnél 15 évi földben való tárolás után csupán 1% szilárdságcsökkenést mutatóit ki. A cikkekben ismertetett érdekesebb műanyagalkalmazási példák a következők: 1. Műanyag szövetből készüli homokzsákok A zsákok anyaga poliamidszálakból készített szövet. A zsákok töltési súlya 1,0—1,5 t. Ezeket „képlékeny építőkövek"-nek nevezi a Szerző, mert töltési fokuk változtatásával egymáshoz szorosan idomulnak. A zsákok szállításuk és elhelyezésük alkalmával vannak a legnagyobb igénybevételnek kitéve, végleges helyükön már jóval kisebb az igénybevételük. Ilyen műanyag homokzsákokat alkalmaznak például mólók vagy tengeri sarkantyúk belső magjaként. Ezeket eddig terméskőből készítették. Nagy megtakarítást jelent tehát, hogy az eddig messziről szállított drága kőanyag helyett a helyszínen található homok teszi ki az építmény anyagának a zömét. Védelemként külső oldalukra továbbra is kőhányás, bitumenkiöntésü kőburkolat vagy aszfaltburkolat (az építési vízszinttől függően) készül, mely a fény és mechanikus hatások ellen védi a zsák anyagát. További megtakarítást jelent ezeknél az építményeknél, hogy a szállító járművek részére nem kell külön állványt építeni. A zsákok anyaga ugyanis olyan erős, hogy az építést végző daruk és szállítójárművek is a zsákgáton közlekedhetnek, ha az építési vízszint azt lehetővé teszi. Ugyancsak felhasználják ezeket a zsákokat gátszakadások elzárására is. Szerkezeti okokból bizonyos esetekben szükséges lehet, hogy a zsákokat a felületen egymáshoz ragasszák. Kívánatos lenne, ha az ilyen kötések szárazon és víz alatt is elkészíthetők lennének. Ezért kísérleteket végeztek különböző anyagok (poliamid szövetek, aszfalt, homok stb.) összeragasztására német gyártmányú epoxikkal (Epikote, Egkote), valamint bitumennel. A kísérleteket szárazon, nedvesen és víz alatt végezték. Csak az Egkote adott víz alatt is megfelelő eredményt, mert két poliamid szövet összeragasztásánál a ragasztás szakítószilárdsága 1 cm széles sávra vonatkoztatva a következő eredményeket adta: szárazon: 7,7 kp/cm nedvesen: 4,7 kp/cm víz alatt: 1,6 kp/cm Összehasonlításul: a többi variáció eredménye szárazon is csaknem kivétel nélkül 1,0 kp/cm érték alatt maradt. 2. Műanyag rőzsepokrócok Hollandiában gát- és töltésépítéseknél kiterjedten alkalmazzák rőzsepokróc helyett a műanyagfóliákat, melyeket úszó járműről hengerről csavarnak le, majd uszályról beszórt kaviccsal és kővel terhelik (1. ábra). Az egyik tengeröböl elzárásánál 30 000 m

2 nylonszövettel erősített polietilénfóliát fektettek le ily módon, de kisebb ára miatt erősítés nélküli fóliákat is használnak. Ezek 0,10 — 0,15 mm vastag és 18 X 75 m méretű lepedők. Németországban is végeztek hasonló munkákat 10 X 50 m méretű nylonszövet lepedőkkel. 3. Hidromeehanizáeiós töltéserősítések Már bevezetőben említettük, hogy a hidromeehanizáeiós töltéserősítések miért váltak szükségessé. Gazdaságosságukat a műanyagok alkalmazása még fokozta. Hidromeehanizáeiós töltésépítéseknél, illetve szelvényerősítéseknél az építési költségeket csökkenteni lehet a szorítógátak (zagygátak) fóliaszigetelésével (2. ábra). Ezáltal ugyanis magasabb szorítógát építhető, mert a fólia mind az átázás, mind az áramló zagy eróziója ellen megvédi a szorítógátat (3. ábra). Ilyen módszerrel készült elsőként egy gátszelvényerősítés 1962-ben Pellworm szigetén (4. ábra).