Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

432 Csong-rády Kornél A balatoni kishajókikötő-helyek forgalmának tanulmányozása során megállapítható, hogy a zsúfoltságot nem kizárólag a kikötők telítettsége, hanem igen igen sok esetben a rendszertelenül kikötött kishajók helgpazarlása okozza. Ennek kiküszöbölésével a meglevő kishajókikötők kapacitása olyan mértékben növelhető, hogy a növekvő létszámú hajópark még néhány évig zökkenőmentesen elhelyezhető volt. Első lépésként a rendelkezésre álló vízterületet kell maradéktalanul, a helyi adottságok figyelembevételével hasznosítani. Ezt követően fokozatosan be kell vezetni, illetve bővíteni kell néhány fontos szolgáltatást, mert ezek nélkül korszerű kishajókikötőinkben a kishajóállomány részére a mainál nagyobb számban legyenek korszerűen felszerelt, jól és főleg gazdaságosan létrehozott kikötőhelyek. így a kikötők teljes telítődéséig csak olyan új kikötők építése válhat okvetlenül szükségessé, amelyet pl. eddig fel nem tárt területek kiszolgálására irányuló telepítési meggondolások indokolnak. A következőkben a kishajókikötők vízterületének optimális kialakításával, illetve felosztásával foglalkozunk, és részletezzük azokat az elvi és gyakorlati módszereket, amelyek mind a tervezés, mind az üzem során a kitűzött cél elérését teszik lehetővé, ezzel az összeállítással egy régi hiányt igyekszünk pótolni, amikor összefoglaljuk a vízterület méretezésének egységes elvek szerinti módszerét. Megjegyezzük, hogy bár a tanulmány a Balatonon kialakult helyzetet és adottságokat veszi figyelembe, az egyes megállapítások más állóvizeken is érvényesek, folyóvízi kishajókikötők esetében pedig értelemszerű módosításokkal alkalmazhatók. 3. KISHAJÓKIKÖTŐK VÍZTERÜLETE Kishajókikötőnek (vagy marinának) olyan természetes, vagy mesterségesen kialakított vízterületet nevezünk, ahol a kishajók rendszeresen kiköthetnek, illetve kezelés, javítás, üzemanyag és egyéb anyagok pótlása végett hosszabb-rövidebb ideig védett helyzetben tartózkodhatnak. A kishajókikötőkben minden esetben lehetőséget kell biztosítani a hajók vízrebocsátására, és kiemelésére. Tágabb értelemben a marina olyan kishajókikötőt jelent, amely megfelelő parti létesítményekkel (étterem, büfé, szórakozóhelyek, élelmiszer és hajózási szaküzeletek, gépkocsi-parkírozók, felszerelés- és értékmegőrzők, téli tárolók stb.) kiegészítve, és együtt üzemben tartva akish aj ók használóinak mindenkori igényeit magas színvonalon képes kielégíteni [5]. A vízterület a következő részekből tevődik össze (3. ábra) : 1. Vízijármüvek közlekedési útvonalai: kikötőbejárat, belső közlekedő utak, fordítóhelyek. 2. Vízijármüvek kikötési helyei: hajóállások és beszállóhelyek, várakozó és horgonyzó helyek. 3. Egyéb vízterületek. Az egyes felsorolt területrészek különösen kisebb jelentőségű kishajókikötőkben sok esetben összekapcsolódnak, s közöttük ilyenkor éles határ nem vonható. A) VÍZIJÁRMÜVEK KÖZLEKEDÉSI ÜTVONALAI Kikötőbejárat tervezésekor olyan megoldást kell keresni, amely a hajók egyszerű és biztonságos közlekedését vihar, tűz, vagy más váratlan esemény alkalmával is lehetővé teszi, ugyanakkor megakadályozza, hogy a külső hullámok káros mértékben behatoljanak a kikötő vízterületére. Vitorláshajók forgalma szélesebb kikötőbejáratot igényel, mint a csupán gépüzemű hajók forgalma, mivel a kedvezőtlen szélviszonyok ki- és behajózáskor cirkáló jellegű, tehát nagyobb helyigénnyel járó manőverezést tehetnek szükségessé. A kikötőbejárat szélessége vitorláskikötőkben a mértékadó vitorláshajó teljes hosszának 2,0—3,5-szerese legyen. (Ha a hajóállományt túlnyomórészt uszonyos vitorláshajók alkotják, úgy az alacsonyabb, ha jelentős a tőkesúlyos hajók aránya, úgy a magasabb értéket kell figyelembe venni.) Csak motoroshajók részére fenntartott kikötők bejárati szélessége a mértékadó motorcsónak teljes szélességének 4,0-szerese legyen, bogy csökkentett menetben egyidejűleg két hajó közlekedését tegye lehetővé. Kikötőbejárat szélességén azt a szélességet kell érteni,