Vízügyi Közlemények, 1967 (49. évfolyam)

3. füzet - Kollár Ferenc: A Kerka patak felső szakaszának szabályozása

A Kerka patak szabályozása 401 tosító burkolat nem készült el. Ezért 6—8 hónappal a gépi munka után már a meder teljesen elfajult, 0,8 — 1,0 m-es mélyülés volt tapasztalható. Az oka részben az, hogy a tervezett esés igen nagy volt, a másik pedig, hogy a 47,6 km szelvényben épített oldalbukó nem működött, azon víz nem folyt le, és így több víz jutott a mederbe, mert az elfajulás következtében a meder nedvesített területe mintegy 1,5-szörösére nőtt. Ezen túlmenően a tervezésnél számításba vett A* = 3ő-ös érdességi tényező (Manning-Stirckler képletével számolva) a gyakorlatban 40—42 volt, így az eredetileg 20 m

3/s víz emésztésére méretezett meder 30—35 m

3/s-ot is szállított. Az oldalbukó feltehetően azért nem működött, mert viszonylag kis (7,0 m) nyílású híd alatt átfolyt vízmennyiséget a megnagyobbodott meder emészteni tudta. Az elfajult mederszakasz stabilizálására a visszarágódás felső végén a 47,7 km szelvényben levő híd alá vízlépcső épült, hogy a híd állaga biztosítva legyen. Ez sikerült is. Figyelemre méltó megfigyelés volt árvizeknél, hogy míg a 47,5 km szelvényben épült oldalbukó nem működött, addig a 45,1 km szelvény környezetében természetes állapotban is megvolt az árapasztás, és az alatta levő szakaszba nem jutott több víz, mint a tervezett 20 m

3/s. Ezt a jelenséget annak lehetett tulajdonítani, hogy az oldalbukó vízlépcsővel állandósított vízszinttel volt összefüggésben, és amíg a bukó szelvényén a számított vízhozam adott szinttel folyik át, e szint nem függ a meder nagyságától, hanem csak a bukó szelvényétől. így tehát az a vízmenynyiség, ami efölött érkezik, már előbb eltávozhat az oldalbukón, mielőtt a vízlépcsőhöz érne. Az így összhangba hozott vízlépcső és oldalbukó biztosítani tudja, hogy a számított vízhozamnál több víz ne folyjon tovább a mederbe. 3. Alsószenterzsébet—országhatár közötti munkák Az előzőekben leírt tapasztalatok alapján e szakaszon a munka arra irányult, hogy a földmunka után hamarosan elhelyezzék a rézsűláb-biztosító burkolatot is. Mégis az 1964—65. évek olyan csapadékosak voltak, hogy a hirtelen kialakult árhullám a friss meder rézsűjét megrongálta. E szakaszon a rézsűláb biztosítására gyeptéglaburkolatot is alkalmaztak. A tavasszal és ősszel telepített ilyen burkolat a feladatát teljesen megoldotta, a nyáron és késő ősszel telepített azonban csak kis százalékban eredt meg, ezeken a helyeken 40—60%-os pótlásról kellett gondoskodni. A Kerca patak medrének építése után egy évvel igen érdekes jelenséget lehetett megfigyelni. Olyan helyeken, ahol a fenék anyaga keméng agyagtalaj volt, a meder fenekén lyukak keletkeztek, és minden lyuk alján kisebb-nagyobb kavics volt található. Ez onnan eredt, hogy a kavicszátonyról elsodort kavics a meder fenekén levő egyenetlenségben megakadt, a víz mozgásának hatására belefúrta magát az agyagtalajba. Ha azonban a kavicsot kiemelték a kis „kráterből", a mélyülés megszűnt. Ezek a kis lyukak megbontották a meder fenekét, kimosások keletkeztek, és kialakult a 13. ábrán látható jelenség. E kis vízlépcsőnek visszarágódási sebessége a kemény agyagtalajban csekély, egyszerű kőszórással biztosítható. b) Fenntartás Ilyen sok nehézséggel járó patakszabályozás fenntartása lelkiismeretes munkát kíván. A mederben itt-ott ma is keletkezik elfajulás, amit az elején igen kis beavatkozással meg lehet szüntetni. Ha azonban évek telnek el, akkor esetleg